Kína autópiacán is látszik, hogy helyreáll a gazdaságuk

Kínában jelentősen megugrott januárban az autóeladások száma, amely tízedik hónapja emelkedik, párhuzamosan az ország a koronavírus-járvány utáni, gazdasági helyreállásával - írja az MTI a Kínai Járműgyártók Szövetségének adatai nyomán.
Szász Péter, 2021. február 9. kedd, 13:25
Fotó: Getty Images

Az eladott autók száma éves összevetésben 29,5 százalékkal, több mint 2,5 millió darabra nőtt az év első hónapjában. A januárban eladott járművek zömét a személyautók tették ki, melyekből több mint 2 millió cserélt gazdát.

Szembetűnő növekedést figyeltek meg az új energiával működő járművek eladásában: januárban 179 ezer elektromos- és hibrid járművet értékesítettek, ez több mint háromszorosa az egy évvel korábbinak. Az új energiával működő járművek eladása a hetedik hónapja bővül.

A szövetség szerint a nagy ütemű növekedési adatok hátterében részben az áll, hogy 2020-ban januárra esett a kínai holdújév miatti munkaszünet, így a tavalyi alapadat viszonylag alacsony volt, ám a növekedés ezzel együtt is stabilnak számít. Bár Kína gazdasági fejlődése kedvező irányba halad, de a szövetség az első negyedéves előrejelzésében arra figyelmeztetett: a járvány, illetve a külső környezet bizonytalanságai a kínai autóipar működésére is hatással lehetnek. A bizonytalanságok forrásai között említették a mikrochipek ellátásában a múlt év vége óta fellépett akadályokat.

Peking célja, hogy 2025-re az új energiájú járművek eladása tegye ki az összes autóértékesítés 20 százalékát - szemben a jelenlegi, jellemzően 5 százalék körüli aránnyal. Az autógyártók egymással versenyezve igyekeznek újabb, egyre nagyobb hatótávolságú modellekkel előállni. Tavaly szeptemberben a pekingi autókiállításon bemutatott 785 új modell közül például 160 elektromos autó volt.

HOZZÁSZÓLÁSOK