Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A pénteken közölt adatok szerint a nemzeti statisztikai hivatal, valamint a kínai logisztikai és beszerzési szövetség (CFLP) által kiszámolt feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) 49,4 pontra süllyedt. Elemzők 49,9 pontra számítottak az előző havi 50,1 pont után - írta az MTI.

A BMI 50 pont feletti értéke a vizsgált gazdasági tevékenység teljesítményének növekedését, 50 pont alatti értéke pedig zsugorodását jelzi.

2016 júliusa óta először tavaly decemberben süllyedt 50 pont alá a feldolgozóipari BMI, majd januárban és februárban is a növekedést a csökkenéstől elválasztó 50 pontos küszöb alatt maradt értéke. A februári 49,2 pontos mélypontról márciusban 50,5 pontra emelkedett a BMI, de az áprilisi 50,1 pont ismét a teljesítmény hanyatlását mutatta.

A feldolgozóiparon kívüli, főleg a szolgáltatásokat és az építőipart tömörítő szektor stagnált májusban, a gazdaság teljesítményének több mint felét biztosító szektor beszerzésimenedzser-indexe 54,3 ponton maradt, miközben elemzők enyhe gyorsulásra, 54,5 pontos értékre számítottak.

Szembetűnően csökkent a feldolgozóipar új megrendeléseinek állománya, a változást tükröző mutató értéke: az áprilisi 51,4 pontról májusban 49,8 pontra esett vissza. A csökkenés arra utal, hogy a belföldi feldolgozóipari termelésre kedvezőtlenül hat az Egyesült Államok és Kína között folyó kereskedelmi háború, amely elsősorban az exporttal kapcsolatos hazai megrendelésekben, egyebek mellett a csomagolóanyagok megrendelésében okoz visszaesést - mutatott rá elemzésében Iris Pang az ING kínai befolyási övezettel foglalkozó közgazdásza.

Az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások a múlt hónapban megtorpantak annak nyomán, hogy az amerikai fél szerint Peking visszalépett az előkészítés alatt álló megállapodás egyes pontjait illetően, amelyeket korábban már elfogadott. Donald Trump amerikai elnök erre válaszul megemelte 200 milliárd dollár értékű kínai importcikk pótvámjait, Peking pedig rövidesen szintén feljebb srófolta 60 milliárd dollár értékű amerikai árucikk pótvámjait.

Az amerikai elnök és Hszi Csin-ping kínai elnök Japánban, a G20-csoport június végén esedékes csúcsértekezletén találkozik egymással, de egyelőre kétségesnek látszik, hogy a találkozón várható-e komolyabb előrelépés egy esetleges megállapodás felé.