A csütörtökön közölt adatok szerint a nemzeti statisztikai hivatal, valamint a kínai logisztikai és beszerzési szövetség (CFLP) által számított feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) 51,9 pontra ereszkedett decemberben. Elemzők 52,0 pontra számítottak a novemberi 52,1 pont után, mely több mint három éve a legmagasabb adat volt. A feldolgozóipari BMI decemberben immár a tizedik egymást követő hónapja állt a növekedést és a visszaesést egymástól elválasztó 50 pontos küszöb fölött.

A termelésre vonatkozó részmutató az előző hónaphoz képest 0,5 ponttal 54,2 pontra csökkent decemberben, ám az adat így is a termelés lendületes növekedését tükrözte. Az új megrendelések állományának bővülése szintén lassult: novemberhez képest 0,3 ponttal gyengült, 53,6 pontra a részindex, mindazonáltal már a nyolcadik egymást követő hónapban maradt a növekedési tartományban.

Csao Csing-ho, a statisztikai hivatal vezető szakértője az adatokhoz mellékelt közleményben rámutatott: a feldolgozóipar helyreállásának üteme felgyorsult az utolsó negyedévben. Bár a decemberi BMI enyhén mérséklődött, csupán 0,2 ponttal maradt el az idei év legmagasabbjának számító novemberi adattól - tette hozzá.

A feldolgozóiparon kívüli, főleg a szolgáltatásokat és az építőipart tömörítő szektorban szintén mérséklődött a növekedés üteme az év utolsó hónapjában. A gazdaság több mint felét biztosító szektor beszerzésimenedzser-indexe 55,7 pontra csökkent a novemberben mért 56,4 pontról, ugyanakkor már tizedik hónapja töretlenül maradt az 50 pontos küszöb fölött. Az előző havi adat a legerősebb növekedést jelezte 2012 júniusa óta.

A feldolgozóiparon kívüli szektor BMI-jét decemberben a szolgáltatóipar teljesítményének mérséklődése húzta le: a szektorban a múlt hónaphoz képest 0,9 ponttal alacsonyabb, 54,8 pontos részindexet regisztráltak. Az építőipar teljesítménye ezzel szemben tovább javult: 0,2 ponttal 60,7 pontra emelkedett az év utolsó hónapjára.

Az üzleti várakozások részindexe a múlt hónapról 0,6 ponttal gyengülve 60,6 ponton állt decemberben, ám még így is a feldolgozóiparon kívüli vállalatok a piac jövőjét illető növekvő optimizmusát tükrözte.

A feldolgozóipari és szolgáltatóipari adatokat is magában foglaló kompozit beszerzésimenedzser-index 55,1 pontra szűkült a novemberi 55,7 pontról, mindazonáltal már a negyedik egymást követő hónapja maradt 55 pont fölött, a kínai gazdaság stabil helyreállását tükrözve.

Kína gazdasági helyreállása a harmadik negyedévben tovább gyorsult: a növekedés mértéke 4,9 százalékra emelkedett a második negyedévben mért 3,2 százalékról. A koronavírus-járvány bénító hatásaira az ország gazdasága az év első három hónapjában 6,8 százalékkal zsugorodott. Az utolsó negyedéves GDP adatokat január 18-án közlik majd. A kínai statisztikai hivatal szerdán jelentette be, hogy a 2019-es növekedési adatot a korábbi 6,1 százalékról 6,0 százalékra javította az éves felülvizsgálat során.

A Világbank előrejelzése szerint a kínai gazdaság az idén 2 százalékos növekedést érhet el, míg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint Kína a G20-as országcsoport egyetlen, gazdasági növekedést elérő országa lehet az idén. Az IMF októberben 1,9 százalékra növelte előrejelzését a kínai GDP idei növekedésére vonatkozóan. 2021-re a Világbank a kínai gazdaság 7,9 százalékos, az IMF pedig 8,2 százalékos bővülését valószínűsíti.