Az elnök "nagyon széleskörű és átfogó" részleges megállapodás aláírásáról írt, megemlítve, hogy a ceremónián magas rangú kínai tisztségviselők lesznek jelen.

Egyben bejelentette azt is, hogy egy későbbi időpontban Kínába utazik, ahol a megállapodás "következő szakaszáról" kezdi meg a tárgyalásokat. Várható kínai látogatásának időpontjáról Trump nem tett említést.

Az amerikai sajtó hétfőn a Hongkongban megjelenő South China Morning Post című lapra hivatkozva jelentette, hogy az aláírási ünnepségen a kínai delegációt Liu He miniszterelnök-helyettes, Peking főtárgyalója vezeti majd.

Donald Trump először október elején jelentette ki újságíróknak, hogy Washington és Peking megállapodott a részleges kereskedelmi egyezmény "alapvető elveiben", amelyek az amerikai agrártermékek kínai exportjára és a szellemi tulajdon védelmének egyes kérdéseire vonatkoztak. Az elnök akkor azt jelezte, hogy heteken belül aláírják a megállapodást, erre azonban nem került sor.

December elején Washington és Peking bejelentette, hogy megegyezés született a vámok csökkentéséről és az amerikai mezőgazdasági árucikkek Kínába irányuló exportjának növeléséről. Elemzők szerint e bejelentés jelezte, hogy hamarosan sor kerülhet a részleges kereskedelmi egyezmény aláírására.

A megállapodás részeként az Egyesült Államok lemondott azon tervéről, hogy 156 milliárd dollár értékben további vámokat vessen ki kínai termékekre - köztük okostelefonokra, játékokra és elektronikai cikkekre -, egyúttal mintegy felére csökkenti a szeptember 15-én 120 milliárd dollár értékben kivetett vámokat. Amerikai sajtóértesülések szerint viszont érvényben maradnak a mintegy 250 milliárd dollár értékű kínai gépekre, bútorokra és faárukra, valamint elektronikai termékekre kivetett, 25 százalékos pótvám.

A kereskedelmi megállapodások megkötése Donald Trump egyik fontos választási ígérete volt a 2016-os elnökválasztási kampányban. Felmondta a Kanadával és Mexikóval érvényben lévő, és szerinte az Egyesült Államokra nézve hátrányos Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményt (NAFTA), és az idén decemberben aláírták a három ország új kereskedelmi egyezményét, amelyet az amerikai képviselőház kétpárti támogatással meg is szavazott - írta az MTI.

Trump Iránról is írt szilveszterkor

"Teljes mértékben Irán a felelős" az Egyesült Államok bagdadi nagykövetsége elleni támadásért - jelentette ki Twitter-üzenetében Donald Trump amerikai elnök kedden, néhány órával azután, hogy tüntetők megpróbáltak behatolni a nagykövetség épületébe, írta az MTI.  "Irán megölt egy amerikai alvállalkozót és sokakat megsebesített. Erre határozottan válaszoltunk és mindig is így fogunk tenni. Most Irán támadást irányít az Egyesült Államok iraki nagykövetsége ellen. Teljes mértékben felelős ezért."
Trump ezzel arra utalt, hogy Washington vasárnap légicsapásokat hajtott végre Irakban és Szíriában a Katáib Hezbollah síita milícia öt létesítménye ellen, miután pénteken a Kirkuk melletti támaszponton rakétatámadásban meghalt az amerikai hadsereg egyik szerződéses alvállalkozója. Az Egyesült Államok által "védelmi jellegűnek" minősített légicsapásban 25 milicista vesztette életét. A Katáib Hezbollah Irán támogatását élvezi. Trump a Twitteren közölte azt is: az Egyesült Államok a bagdadi erőszakos tüntetés után elvárja, hogy Irak "erővel biztosítsa a nagykövetség védelmét".
Nem sokkal az elnök Twitter-bejegyzése után az amerikai külügyminisztérium közleményben tudatta, hogy az iraki elnök és az iraki miniszterelnök biztosította Mike Pompeo amerikai külügyminisztert, hogy garantálják a nagykövetség amerikai munkatársainak biztonságát. Pompeo előzőleg telefonon tárgyalt Barham Száleh elnökkel és Ádil Abdel Mahdi ügyvezető kormányfővel, és - a külügyi közlemény szerint - "egyértelműen értésre adta, hogy az Egyesült Államok meg fogja védelmezni" állampolgárait, akik azért vannak Bagdadban, hogy "védelmezzék az önálló és független Irakot".