Az eredetileg március elejére tervezett parlamenti ülésszak, amelyet az új koronavírus-járvány miatt több mint két hónappal halasztottak későbbre, pénteken vette kezdetét Pekingben a kínai miniszterelnök éves jelentésével - adta hírül az MTI.

A kínai vezetés hagyományosan az éves parlamenti ülésszakon határozza meg az éves GDP-célszámokat, ám megfigyelők számítottak rá, hogy idén a járvány következtében ez elmaradhat. Li a döntést a világjárvány nyomán a gazdaságban és kereskedelemben kialakult bizonytalansággal indokolta, hangsúlyozva: a pandémia még nem ért véget, Kína számára pedig hatalmas feladat a fejlődés előmozdítása, miután Peking az emberek életének védelmét jelölte ki elsődleges feladatként a vírus felbukkanását követően.

A munkanélküliségi rátás célt a tavalyra kitűzött 5,5 százalékról 6 százalékra emelték idén, miközben 9 millió új városi munkahely megteremtését célozták meg a 2019-ben meghatározott 11 millió helyett. A járvány gazdaságbénító hatásainak következtében egyes becslések szerint több tízmillió ember veszítette el a munkáját Kínában az elmúlt hónapokban - a hivatalos munkanélküliségi ráta februárban 6,2 százalékos történelmi csúcsra emelkedett. A kínai miniszterelnök emlékeztetett: idén 8,74 millió hallgató fejezi be tanulmányait a felsőoktatásban, akik szintén munkakeresővé válnak.

A fogyasztói árindex számára 3,5 százalékos emelkedést határoztak meg, tavaly 3 százalék volt a cél.

A központi kormányzat költségvetési hiányára a GDP 3,6 százalékát irányozták elő, szemben a tavalyi 2,8 százalékhoz képest. Li továbbá bejelentette: a kormányzat ezer milliárd jüan értékben bocsát majd ki "különleges kincstári jegyeket", amire 2007 óta nem volt példa. A kormányzat emellett az év végéig fenntartja a jelenlegi adócsökkentő intézkedéseket - a miniszterelnök jelentése szerint ezzel a vállalatok az év egészét tekintve több mint 2500 milliárd jüannyi adót spórolnak meg. Tavaly az adómérsékléseknek köszönhetően 2300 milliárd jüannal több maradt a vállalatok és magánszemélyek kezében.