Kína behúzza a kéziféket?

Akár az eddigi gyors növekedési trend megfordulására is utalhat a kínai beszerzési menedzserindexek (PMI) romlása.
NAPI, 2010. július 1. csütörtök, 11:01

A kínai logisztikai és beszerzési kamara beszerzési menedzserindexe a májusi 53,9 pont után 52,1 pontra lassult, ami egy egész ponttal rosszabb az 53,1 pontos elemzői várakozásoknál; ugyanakkor az ötven pont feletti érték továbbra is bővülést jelez.

A HSBC és a Markit ugyancsak kedden bejelentett PMI adatai ugyancsak drámai romlást mutatnak, az adat ugyanis a májusi 52,7 pont után 50,4 pontra esett. A kutatás szerint a feldolgozóipar 14 hónapos emelkedés után lassult júniusban, az új megrendelések is több mint egy éve először csökkentek.

A HSBC szerint mindez arra utal, hogy a túlhevült kínai gazdaság kezd - a gazdaságpolitika céljaival összhangban - lehűlni, a Goldman Sachs szerint a piacok által vártnál is nagyobb lesz a kínai visszaesés.

A Bank of America-Merrill Lynch elemzői szerint a kínai gazdasági vezetők a közelmúltbeli aggodalomkeltő események hatására bizonytalanodhattak el, szem elől tévesztve a háttérben húzódó folyamatokat.

A kínai statisztikai hivatal szerint a hazai gazdaságpolitikai szigorítás és a globális növekedés gyengesége okozza az adatok romlását.

HOZZÁSZÓLÁSOK