Európának megvan a tudása és képessége, hogy a szuverén adósságválságot megoldja, Kína pedig támogatja a gondok megoldására és a gazdaság talpra állítására irányuló európai törekvéseket - nyilatkozta közleményben Jang Csie-cse (Yang Jiechi) külügyminiszter a G20-ról. A találkozó hozzájárult a kínai-európai kapcsolatok fejlődéséhez, s azt is bizonyította, Kína aktívan támogatja a világgazdasági növekedés fellendítését és a nemzetközi pénzügyi rendszer reformját.

Hasonló nyilatkozat jelent meg Hu Csin-tao (Hu Jintao) államfőt európai útján kísérő delegáció szóvivőjétől, Ma Csao-hszü (Ma Zhaoxu) is. A feltörekvő országok komoly és konstruktív globális szerepét hangsúlyozta, s a világgazdaság stabilitásához és talpra állásához való hozzájárulásukat méltatta. Felemelkedésük az elmúlt időszak "nagy előrelépésének" és a "világgazdasági rend történelmi változásának" nevezte.

A találkozón Kína világgazdasági szerepe és felelőssége több helyen előtérbe került. Az exportorientált gazdaság ugyanis kritikusok szerint szándékosan leértékeli az árfolyamát, amely kiemelkedő egyensúlytalanságokhoz vezet a világgazdaságban. A G20-on a költségvetési többlettel rendelkező országok, így Kína is elkötelezte magát a belső kereslet élénkítésére, valamint elvileg a rugalmas árfolyam-politika mellett is elköteleződött.

Ugyanakkor egyelőre - a többi BRICS-országgal (Brazília, Oroszország, India, Kína, Dél-Afrika) együtt - korábbi ígéretével ellentétben tartózkodik egy Európának nyújtott nagyobb pénzügyi segítségnyújtástól.