Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A kínai statisztikai hivatal kedden közölt adatai szerint a vállalati jövedelmezőség egyik legfontosabb mutatójának számító termelői árindex éves összehasonlításban 1,2 százalékkal zsugorodott a múlt hónapban. Ez a legnagyobb mértékű visszaesés volt 2016 júliusa óta, amikor is 1,7 százalékos csökkenést mértek. Az elemzőket azonban nem lepte meg az adat, ők ugyanis pontosan erre számítottak az augusztusi, 0,8 százalékos visszaesés után.

A fogyasztói árak ezzel szemben majdnem hatéves rekordot megdöntve, 3 százalékkal emelkedtek éves összevetésben a múlt hónapban, enyhén felülmúlva a 2,9 százalékos elemzői előrejelzéseket, valamint az augusztusban mért, 2,8 százalékos növekedést. A 3 százalékban meghatározott célszám elérésének hátterében elsősorban az áll, hogy az ország sertésállományát megtizedelő sertéspestis járvány következtében a disznóhús ára az egekbe szökött: a múlt hónapban éves összehasonlításban 69,3 százalékkal emelkedett, ami az élelmiszerek fogyasztói árindexének 11,2 százalékos növekedését okozta az augusztusban mért, 10 százalékos emelkedés után. A változékony élelmiszer- és energiaárakat nem tartalmazó maginfláció éves bázison azonban nyomott maradt, csupán 1,5 százalék volt.

Havi összevetésben a fogyasztói árak 0,9 százalékkal nőttek szeptemberben, kicsivel nagyobb mértékben az elemzők által jósolt, 0,7 százaléknál, amely megegyezett volna az augusztusban mért adattal.

A kínai vámhivatal hétfőn közzétett adatai csökkenést mutattak a behozatal és a kivitel terén is a múlt hónapban, miután szeptember 1-étől életbe léptek az Egyesült Államok legújabb, több mint 125 milliárd dollár értékű kínai árucikkekre kivetett pótvámjai.

Az Egyesült Államok és Kína kereskedelmi tárgyalói a múlt hét végén Washingtonban ültek össze ismét a tárgyalások legújabb fordulójára, amelyen a felek közlése szerint sikerült jelentős előrelépéseket tenni a konfliktus lezárását biztosító megállapodás első szakaszának felvázolásában. Donald Trump amerikai elnök ezzel egy időben elállt attól a tervtől, hogy október 15-ével 250 milliárd dollár értékű kínai árucikkekre vonatkozó pótvámokat 25-ről 30 százalékra emeljen. Azzal kapcsolatban azonban, hogy a decemberre 15-ére ütemezett, összesen 160 milliárd dollár értékű kínai termékre vonatkozó legújabb pótvámokat bevezetik-e, egyelőre nem született döntés - írta az MTI.