Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

XVI. Benedek előző nap írta alá a tavaly május óta elnök nélküli IOR új vezetőjének kinevezését. Lombardi elmondta, hogy összesen negyven jelölt közül választották ki von Freyberget. A szóvivő hozzátette, hogy az IOR bíborosok alkotta felügyelő bizottságának tagjai a jövőben körforgásszerűen válthatják egymást. A Vatikán továbbra is együttműködik az Európa Tanács illetékes, a pénzmosás elleni bizottságával - hangsúlíozta.

A sajtótájékoztatón részt vevő olasz és külföldi újságírók bírálták, hogy a pápa utolsó intézkedéseként a Máltai Lovagrendhez tartozó német nemest, a Blohm&Voss hamburgi hajógyár elnökét nevezte ki a bank élére. A La Repubblica olasz napilap újságírója egyenesen "fegyvergyárosnak" nevezte von Freyberget. Lombardi visszautasította a bírálatokat. Mint mondta: a Vatikán alapos válogatás után döntött.

A szóvivő kitért a pápa lemondásáról megjelent sajtóhírekre is tagadva, hogy a Vatikánban "hatalmi harc folyna". "Az egyházon belül is lehetséges az intenzív konfrontáció, a sajtónak azonban túlzások nélkül, a valósághoz igazodva kell beszámolnia erről" - fogalmazott Lombardi.

XVI. Benedek pénteken magánkihallgatáson fogadta Traian Basescu román elnököt és a liguriai püsökök delegációját.

A Szent Péter teret és a Vatikán környékét ellepte a zárndokok tömege. Hívők és turisták tömött sorokban vártak a bazilikába való bejutásra. Vasárnapra 150 ezer embert várnak a pápa által mondott Úrangyala-imádságra.