Kirgiz válság: Szadir Zsaparov ellenzéki vezető lett az új miniszterelnök

A kirgiz parlament kinevezte miniszterelnöknek Szadir Zsaparov ellenzéki vezetőt szombaton, véget vetve ezzel az október 4-i választások óta uralkodó belpolitikai zűrzavarnak a közép-ázsiai országban.
Domokos László, 2020. október 10. szombat, 15:55
Fotó: Pixabay

A volt szovjet tagköztársaságban múlt vasárnap választásokat tartottak, amelyeken az államfőhöz közel álló pártok kerültek be a törvényhozásba. Végül az eredményeket érvénytelenítették, miután a választáson induló 16 párt közül 11 is közölte, hogy nem ismeri el őket - írta az MTI.

Ezt követően tömeges tüntetések kezdődtek a fővárosban, Biskekben és több vidéki nagyvárosban. A különböző politikai táborok közötti utcai összecsapásokban több mint 1200 ember megsebesült és egy meghalt.

Zsaparov az új választások kiírása előtt alkotmányos reformokat követelt, és hangsúlyozta, Szooronbaj Dzsejenbekov kirgiz elnök megígérte neki, hogy lemond, ha elfogadják az új kabinetet. A leendő miniszterelnök ugyanakkor jelezte, nem változtatna a kormány összetételén. A posztra az 51 éves Zsaparov volt az egyetlen jelölt, aki korábban Kurmanbek Bakijev egykori elnök tanácsadójaként tevékenykedett.

Egyes ellenzéki csoportok szerint a politikus valójában Dzsejenbekov beépített embere, szakértők szerint a kinevezése, a néhány napja a börtönből kiszabadított volt kirgiz elnök, Almazbek Atambajev újbóli őrizetbe vétele, valamint a biztonsági tanácsban véghezvitt személycserék Dzsejenbekov helyzetét erősítették meg - a kirgiz elnök legádázabb ellenfele Atambajev volt.

A 6,5 millió lakosú Kirgizisztánban 2005 óta két elnököt buktattak meg népfelkeléssel.

Őrizetbe vették Kirgizisztán volt elnökét

A kirgiz biztonsági erők őrizetbe vették szombaton Almazbek Atambajev volt elnököt - jelentette az Inferfax orosz hírügynökség Atambajev pártjának egyik tagjára hivatkozva.

Atambajevet néhány napja szabadították ki a börtönből ellenzéki tüntetők. Péntek este rálőttek az autójára egyik tanácsadójának közlése szerint. A merényletkísérletet a biskeki Ala Too téren követték el, ahol nap közben összecsaptak a Szadir Zsaparov ellenzéki vezető és a volt elnök mellett tüntetők, és lövések is eldördültek. A tanácsadó akkor azt állította, hogy a titkosszolgálatok merényletre készülnek Atambajev ellen.

Szooronbaj Dzsejenbekov elnök rendkívüli állapotot vezetett be Biskekben október 21-ig.

HOZZÁSZÓLÁSOK