Hosszú időre leálltak a meccsek, csúsztak a tavaszra tervezett látványos kupadöntők.

A FIFA szerint a sportág helyi bajnokságai és válogatott mérkőzései évente 46 milliárd dollárt termelnek, ebben nem szerepelnek a nemzetközi klubtornák, például a Bajnokok Ligája. A szervezet becslése szerint a világjárvány komoly veszteséget, évig 14 milliárd dollár kiesést okoz - számolt be az InfoRádió.

Masszív a veszteség, lefedi az egész futballgazdaságot, beleértve az utánpótlásképző akadémiákat is. A hatását még jövőre is érezni fogjuk - mondta újságíróknak Ollie Rehn, az Európai Bizottság volt bővítési biztosa, a Finn Nemzeti Bank elnöke, aki most a FIFA Covid-19 segélyprogramját is irányítja.

A FIFA segélyalapja lehetővé teszi, hogy az egyes nemzeti labdarúgó-szövetségek vagy regionális szervezetek támogatást vagy kamatmentes hitelt kérjenek.
Minden egyes nemzeti szövetség 1 millió dolláros támogatásért folyamodhat, és további félmillió olyan dollárért, amit kizárólag a női futball támogatására lehet fordítani. A konföderációk 2 millió dollárt kérhetnek. Ha kölcsönről van szó, akkor a nemzeti szövetségek 5 millió dollárért, míg a regionális konföderációk 4 millióért folyamodhatnak.

A segélyalap működésére már van néhány jó példa. Thaiföldön például ebből a pénzből indították újra a bajnokságot és finanszírozzák a koronavírus-teszteket, valamint bevezették a videóbírót. Mexikóban a teljes lehetséges másfél millió dolláros támogatási összeget a női bajnokságra fordították. Brazíliában a női bajnokságon belüli tesztelésre használták fel a pénzt, Uruguayban pedig a segélyalap támogatásával tudta a nemzeti szövetség visszavenni azokat a dolgozókat, akiket korábban kénytelen volt elbocsátani.