Az Európai Néppárt (EPP) frakcióvezetője, egyben európai bizottsági elnökjelöltje utolsó ajánlatot tesz Orbán Viktornak budapesti találkozójukon arra, hogyan kerülheti el, hogy kizárják a pártcsaládból a Fideszt. Így értékeli a Bloomberg a két vezető keddi egyeztetését. Manfred Weber nem csupán korábbi ultimátumáról tárgyal magyar politikus kollégájával, hanem új ajánlatot is tesz. Az ultimátum úgy szólt, hogy a budapesti vezetésnek be kell fejeznie a Soros-Juncker plakátkampányt, lehetővé kell tennie a CEU Bécsbe költözött részének visszatérését Budapestre, a miniszterelnöknek pedig bocsánatot kell kérnie EPP-beli kollégáitól sértő megjegyzéseiért.

Lesz itt más is

A Bloomberg hivatkozik a Bildre, amely úgy tudja, hogy az EPP nem óhajtja tovább tolerálni, azokat az intézkedéseket, amelyeket a jogállamiság csorbításaként - a magyarországi politikai rendszer illiberális átalakításaként - értékel. Ezért segítséget kíván nyújtani a magyar miniszterelnöknek, kormányának és a fideszes többségű parlamentnek ahhoz, hogy összhangba hozzák a politikai intézményeket az EU-s normákkal.

Ha igaz a lapértesülés - amelynek forrásaként a Bild német kormányzati köröket jelölt meg -, akkor Weber fel fogja ajánlani Orbánnak, hogy az EPP szakértőket küld Budapestre az illiberális rendszer újraértékelésére. Az ötlet állítólag Annegret Kramp-Karrenbauer, a CDU elnöke, Markus Söder, a CSU elnöke és Bajorország miniszterelnöke, illetve Sebastian Kurz osztrák kancellár megbeszélésein merült fel.

A módszer hasonlítana ahhoz a 2000-ben kötött megállapodáshoz, amelyben az uniós vezetők világossá tették a radikális jobboldali osztrák Szabadságpárttal kapcsolatos aggályaikat . A magyarországi misszióban tapasztalt EPP-s vezetőket bíznának meg azzal, hogy értékeljék a magyarországi állapotokat és ennek alapján tegyenek javaslatokat a korrekciókra.

Külső nyomás

A Bloomberg szerint kétséges, hogy Orbán Viktor kompromisszumkész hangulatban van-e. Bár azt mondta, hogy szeretné, ha a Fidesz a befolyásos EPP tagja maradna, azt is megemlítette, hogy mérlegeli az alternatívákat. A hét végén a lengyel kormánypárttal a Jog és Igazságossággal volt egyeztetése egy esetleges nacionalista pártszövetség létrehozásáról az Európai Parlamentben (EP).

A magyar miniszterelnök megítélése azután változott meg, hogy az EP-választások előtt elmozdulni látszik a választói hangulat. Bár továbbra is valószínű, hogy a nacionalista elkötelezettségű politikai erők előretörnek, a legfrissebb előrejelzések szerint a két nagy centrista blokk, az EPP, illetve a szociáldemokrata pártcsalád jó úton jár afelé, hogy kényelmes többséget szerezzen az új EP-ben, ha meg tudja szerezni egy harmadik mérsékelt pártszövetség támogatását. Ehhez azonban valamit kezdeniük kell a Fidesszel, ugyanis minden szóba kerülő politikai tömörülés arra ösztönzi az EPP-t, hogy lépjen fel keményen Orbán Viktorral szemben.