Ennek a szükségességére világított rá a gazdasági válság is. Ha a fiskális politikát, s eközben az államadósságot nem szorítják keretek közé, illetve ha a fiskális politika nem hatékony, azon mindenki veszít, olyan adósságok alakulhatnak ki, amelyek nagy gondokat okozhatnak az egyes országokban. AZ ECB az eurózónában nem vesztette el, sőt az utóbbi időben megőrizte, megerősítette intézményi függetlenségét, ezt bizonyítja az által elindított eszközvásárlási program is.

A francia pénzügyi szakember szerint szükség volt arra, hogy megerősítsék a jegybank bankfelügyeleti szerepét. Az ECB megnövelt hatásköre alapján ki tudja majd szűrni az európai bankrendszerből a gyenge pénzintézeteket, a "zombi" bankokat, ezzel is erősítve az európai bankrendszer működésének hatékonyságát.

Coeuré a konferencián tartott rövid sajtótájékoztatóján kiemelte: egyelőre 2016 szeptemberéig hirdette meg az ECB eszközvásárlási programját. A program vége előtt azonban a döntéshozók megnézik majd, hogy az eurózónában fenntartható módon visszatért-e az infláció az évi 2 százalék alatti-közeli szintre. Ha ez nem valósul meg, az eszközvásárlási programot folytatja a bank, s akkor "nyitott végű" lesz a program - mondta Coeuré. Várhatóan március első két hetében indítja el a eurójegybank a programot.