Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A rendfenntartó erők kezdték meg a szakszervezetek által erre a hétre meghirdetett nagyszabású tüntetéssorozatot, a rendőrök az ország valamennyi megyéjében utcára vonultak, több településen a prefektúrák előtt tartanak sztrájkőrséget.


A rend őrei szokásos tevékenységük mindössze 75 százalékát végzik el, mivel júliustól 25 százalékkal csökkentették fizetésüket. Ezért nem bírságolnak, nem irányítják a forgalmat és kizárólag a testi sérüléseket is okozó forgalmi balesetekhez vonulnak ki. Dorel Gavril Fren, rendőrök szakszervezetének vezetője ugyanakkor kijelentette: a lakosság biztonságát nem veszélyezteti a sztrájk. Ezzel szemben a határmenti települések rendőrei tiltakozásként fokozott ellenőrzési akciókkal nehezítik a forgalmat, ezért a határátlépőkön meghosszabbodott várakozási időre lehet számítani.


Eközben továbbra sincs egyezség a kormány, a szakszervezetek és a munkaadók között, miután a szombaton tartott bértárgyalásokon a felek továbbra is makacsul ragaszkodtak álláspontjukhoz. Az érdekképviselők azt szeretnék elérni, hogy jövőre a minimálbér összege 750 lejre emelkedjen (egy euró 4,25 lej), a munkaadók viszont ragaszkodnak a 600 lejes garantált fizetésekhez, míg a kormány egységes, mind a közalkalmazottaknak, mind pedig a magánszférában dolgozók számára 650 lejes alapbért javasol. Jelenleg ugyanis az állami szektor alkalmazottainak minimálbére 700, illetve 1200 lej a végzettség és a betöltött munkakör függvényében, a magánszektorban dolgozóknak ezzel szemben havonta mindössze 600 lejt garantálnak.


A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött egyezményben azonban a bukaresti vezetés vállalta, hogy jelentősen csökkenti az államapparátus béralapját, a fizetések 30 százalékában korlátozza a béren kívüli juttatások arányát, az állami fizetéseket pedig a magánszektor béreihez igazítják.


A kormány elhibázott gazdaságpolitikájának árát a minimálbérből élőkkel fizettetné meg, ez azonban újabb elviselhetetlen érvágást jelentene a nemrég 25 százalékos fizetéscsökkentéssel sújtott közalkalmazottaknak - jelentette ki Bogdan Hossu, az Alfa Cartel érdekképviseleti tömörülés elnöke. Hozzátette: hétfőtől tiltakozások egész sora indul országszerte, szeptember 27-re a közszférában általános sztrájkot hirdetnek.


Az alacsonyan tartott minimálbérek a feketegazdaságot táplálják - vélik a magánszektor alkalmazottainak képviselői - a munkáltatók jelentős része ugyanis a minimálbéren felüli összeget feketén fizeti ki alkalmazottaiknak. Tény, hogy meglepően sokan - a statisztikák szerint közel 800 ezren, ami a magánszektorban dolgozók közel 25 százaléka - kapnak havi munkájukért minimálbért vagy ahhoz közeli összeget. Ezzel szemben az állami alkalmazottak mindössze 1,3 százaléka , mintegy 4,5 ezer ember él minimálbérből. Az Európai Unió egyik legszegényebb országában a minimálbér összege - bár tíz év alatt a hétszeresére emelkedett - alig éri el a 142 eurót.


A román statisztikai hivatal (INS) adatai szerint júliusban a nettó átlagbér 4,7 százalékkal 1355 lejre csökkent az előző hónaphoz képest. A legkisebb átlagfizetéseket továbbra is a szolgáltatóiparban, ezen belül a szálloda és vendéglátóiparban dolgozók kapják, itt átlagosan mindössze nettó 799 a havi átlagfizetés. Az ellenkezező oldalon a pénzügyi szektor alkalmazottai állnak, átlagosan 3436 lejes havi nettó átlagbérrel.