Kiürítik a tiencsini veszélyzónát

A kínai rendőrség szombaton első ízben ismerte el rendkívül mérgező, halált okozó nátrium-cianid jelenlétét a 85 halálos áldozatot okozó szerdai tiencsini robbanások térségében, és elrendelte a környék lakosságának kitelepítését.
Inforádió, 2015. augusztus 15. szombat, 12:24
Fotó: Reuters

Kínai médiajelentések szerint az északkelet-kínai nagyváros kikötői negyedében, ahol a vegyszerraktár felrobbant, szombaton újabb kisebb robbanássorozat volt hallható és kisebb tüzek keletkeztek. A rendőrség megerősítette, hogy nátrium-cianid került a levegőbe.

Ha ezt a vegyületet nagyobb mennyiségben belélegzik, egy percen belül eszméletvesztést okoz, és a véráramba kerülve drámaian lecsökkenti a sejtek oxigénfelvevő képességét. Az áldozatok 45 percen belül kómába esnek, és ha nem érkezik időben orvosi segítség, két órán belül beáll a halál. A nátrium-cianid emellett vízzel érintkezve belobban, tüzet okoz.

A szakemberek igyekeznek megállapítani, hogy még milyen veszélyes vegyi anyagok kerülhettek a katasztrófa sújtotta kikötői térség levegőjébe.

A hatóságok elrendelték egy három kilométeres sugarú zóna kiürítését, rendőri és katonai ellenőrző pontokat létesítettek az övezet határán, a levegőben helikopterek keringenek. A rendőrök hangosbeszélőkön szólítják fel a lakosságot a terület elhagyására. Mindenkit figyelmeztetnek, hogy hosszú ujjú ruházatot, hosszú nadrágot vegyenek fel, és viseljenek orvosi maszkot.

Szemtanúk zűrzavarról, kaotikus állapotokról számolnak be.

A hatóságok az evakuálás szükségességét azzal indokolták, hogy az eddig a tenger irányába fújó szél a város irányába fordult. A levegőbe került veszélyes anyagok miatt kiürítettek egy, a robbanások után berendezett, átmeneti szállást is.

A mentőalakulatok szombaton élve mentettek ki egy embert egy hajókonténerből, mintegy ötven méterre a szerdai robbanások helyszínétől - jelentette a kínai CCTV televízió. A 40 éves férfi öntudatánál volt, tudott beszélni. Nevét nem közölték, és egészségi állapotáról sem adtak bővebb tájékoztatást.

HOZZÁSZÓLÁSOK