Kizárná az eurózónából a vétkezőket az osztrák alkancellár

Kizárná az euróövezetből a szabályok ellen vétő országokat az osztrák alkancellár, a kisebbik kormánypárt elnöke egy pénteki lapban megjelent nyilatkozata szerint. Az osztrák kormány vezetője nem ért egyet helyettesével.
NAPI, 2012. augusztus 17. péntek, 18:57
Fotó: Napi.hu

Michael Spindelegger, a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöke a Kuriernak nyilatkozva bírálta a pártalapításra készülő Frank Stronach kanadai-osztrák nagyvállalkozót, aki azt szorgalmazza, hogy Ausztria lépjen ki az euróövezetből.

Spindelegger az MTI által is idézett nyilatkozata szerint Stronach euróellenes álláspontja "veszélyes" mert "a populizmust állítja előtérbe". Az ÖVP-elnök szerint Ausztriának szüksége van az euróra. "Minden második munkahely az exporttól függ" - jelentette ki.

Egyúttal úgy vélekedett, szükség van arra a lehetőségre, hogy ki lehessen zárni tagokat a valutaunióból, "ha nem tartják be a kötelezettségeiket". "Ha létezne ilyen lehetőség, akkor már következményekkel járt volna" - mondta. Spindelegger nem nevezte meg név szerint, mely országra vagy országokra gondol, Spanyolországot ugyanakkor kizárta ezek köréből. "Spanyolországban ingatlanpiaci buborék volt, de ők nem hitegettek minket" - fogalmazott.

Werner Faymann osztrák kancellár egy pénteki közleményben Spindelegger kijelentésére reagálva hangsúlyozta: az euróövezet felbomlásának hátrányai messze meghaladnák az esetleges előnyöket, amelyekre egyes országokra nézve jelentene. "Ha az euróövezet kormányai úgy döntenének, hogy nem segítenek többé egy másik tagállamot, akkor az most is gyakorlatilag arra kényszerülne, hogy kiváljon a valutaunióból. Egy euróövezeti ország államcsődje azonban beláthatatlan következményekkel járna egész Európára nézve" - érvelt a szociáldemokrata politikus. Faymann további stabilizációs intézkedések - a banki felügyelet és a pénzpiacok ellenőrzésének szigorítása és "közös adósságkezelés" - mellett foglalt állást.

Az uniós szerződések jelenleg nem teszik lehetővé egy tag kizárását az eurózónából. A költségvetési fegyelem erősítésének szándékával 25 EU-tagállam, köztük Ausztria márciusban megállapodást írt alá egymással arról, hogy az Európai Bizottság végső esetben a hazai össztermék (GDP) 0,2-2,5 százalékáig terjedő pénzbüntetést szabhat ki túl magas deficit vagy államadósság esetén.

Spindelegger úgy vélekedett, egy szerződésmódosítási folyamat akár öt évig is tarthatna, de már a módosítás szándéka is javítaná a fizetőeszközzel szembeni bizalmat.

Stronach, a Magna nemzetközi autóipari beszállító cég alapítója egy hete jelentette be, hogy szeptember végén pártot alapít. Politikai elemzők szerint van rá esély, hogy pártja bejusson a parlamentbe a 2013-as választásokon. A politológusok szerint mindenekelőtt az ÖVP-től és a populista, euroszkeptikus ellenzéki Osztrák Szabadságpárttól (FPÖ) hódíthat el szavazókat. Eddig mindössze három politikus erősítette meg a nyilvánosság előtt, hogy csatlakozna az új politikai erőhöz. Közülük ketten a nagyobbik kormánypárthoz, az Osztrák Szociáldemokrata Párthoz (SPÖ) tartoznak, a harmadik parlamenti képviselő a szintén populista Szövetség Ausztria Jövőjéért (BZÖ) tagjaként került be a parlamentbe, jelenleg párton kívüli.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

na4, 2012.08.17 22:12

Duma. A déli országokat ki kell rúgni az EU-ból, mert bedöntik az egészet.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

SzaszaG, 2012.08.17 20:02

Csak nem mindegy, hogy éppen kik hozzák azokat a szabályokat és kik írják elő a kötelezettségeket.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html