Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Zbigniew Ziobro igazságügyi miniszter vezette Szolidáris Lengyelország (SP) kezdettől azt hirdette, hogy megvonja bizalmát a kormányfőtől, ha "puhány" lesz, és véleményét azután sem változtatta meg, hogy kedden Varsóban tárgyalt Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel - írta a hvg.hu.

A párt szerint Mateusz Morawiecki hibázott Brüsszelben.

A lengyel kormány parlamenti többsége mindössze négy fő, tehát az SP 18 képviselője nélkül kisebbségbe szorulna. A szombati pártvezetőség végül - a korábbi harcias kijelentések ellenére - nem szánta rá magát a szakításra.

Ziobro pártelnök nem árulta el, hogy ő hogyan szavazott, de szavai szerint kormánypártként többet tehetnek a megállapodás szerinte negatív következményei ellen, mint ellenzékben, és miniszterként irányítani akarja az Európai Bírósághoz küldendő panasz kidolgozását, amelynek lehetősége a csütörtöki kompromisszum része.

A kormányválság tehát egyelőre elmaradt, de a nyilatkozatokból látható: további konfliktusok várhatóak a lengyel kormányon belül.