Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Mihail Hodorkovszkij, aki a leggazdagabb Vlagyimir Putyin államfő politikai ellenfelei közül, a minap nemzetközi konferencián számolt be arról, hogyan képzeli a Putyin regnálása utáni Oroszországot. Az ellenzéki politikus-üzletember olyan víziót vezetett elő, amely nem különbözött az államfő stratégiájától - kezdi cikkét a Bloombergen Leonid Bershidsky, a sajtóorgánum Berlinben dolgozó publicistája.

Oroszországban nincs erős ellenzék, mert a rezsim elhallgattatja a médiát, trollokkal manipulálja a közösségi hálózatokat, hiányoznak a bátor politikusok, akik szembe mennének az elnökkel és az átlag oroszok eleve nem szívesen állnak be az önjelölt vezetők mögé. A rendszer ennek ellenére egyszer véget érhet, mert hosszú távon minden hatalom felőrli tartalékait. A putyini rendszer két legismertebb ellenzéki személyisége Hodorkovszkij, illetve Alexej Navalnij gyökeresen eltérő víziót vázol fel Oroszország jövőjéről.

Régi-új koncepció

Hodorkovszkij ellent mert mondani Putyinnak hatalomra kerülése idején 15-20 évvel ezelőtt, mire olajvállalata ellen adózási ügyekre hivatkozva eljárást indítottak, őt magát letartóztatták, a céget szétszedték és a volt mágnás tíz évet húzott le orosz börtönökben. Ezzel együtt azon kevesek közé tartozik, akiknek megvan a pénze és a hitelessége is ahhoz, hogy figyelemre méltó elképzelést vázoljon fel Oroszország jövőjéről.

Hodorkovszkij azt mondta értelmiségi közönsége előtt, hogy az erős kormány híve. Előnyben részesítené a nagyvállalatokat a kkv-kal szemben, mert hatékonyabbak, támogatja az urbanizációt, továbbá az erős, technológiailag független hadsereget, amely nagy pontosságú fegyvereket használ. Egyetért azzal, hogy az orosz cégeknek olyan külső piacokra van szükségük, amelyeken domináns szereplők lehetnek, amit bizonyos határok közé szorított protekcionizmussal egészítene ki. A parlamentnek szerinte inkább az óriási ország régióit kellene képviselnie, mint politikai pártok választóit.

A korábbi olajmágnás baja Putyinnal pusztán az, hogy klientúrát épített, korrupcióval helyettesítette a jog uralmát és az urbanizáció alatt Moszkva felhizlalását érti az ország egészével szemben. Azt állítja, hogy modern hadsereget akar, de elidegenítette magától a nyugatot, amelyre technológiailag támaszkodhatna.

Álmodozó

Navalnij programja, amelyet az év eleji elnökválasztásra készített, ennek ellenkezője. Mérhetetlen populizmussal nagy adócsökkentéseket és irreális kiadásokat ígér, utópisztikus nyugdíjrendszert vázol fel, amelyben minden minden állami vagyont bevinnének egy alapba, s ebből fizetnék az idősek járandóságainak nagyját. A katonáknak amerikai szintű fizetést helyezett kilátásába és lezárná az Ukrajna elleni agressziót, bár ezt úgy tenné, hogy a Krím nem kerülne vissza a szomszéd országhoz, hanem "a helyi lakosság elvárásainak megfelelően" rendeznék a státusát, akármit jelentsen is ez.

Navalnij azt hiszi, hogy a high-tech befektetések az alacsony adóknak és a leépített bürokráciának köszönhetően beleszeretnének Oroszországba. Végül nem fékezné a gazdasági növekedést a bevándorlás erőteljes korlátozásával. Ez a koncepció láthatóan az alapjaiból építené újjá az országot, a gond csak az, hogy homlokegyenest szembe menne annak minden hagyományával. Inkább egy álom, mint reális lehetőség.

Feladták

Bershidsky abban bízik, hogy Putyin után jöhet egy olyan Oroszország, amely feladja nagyhatalmi ambícióit, legalább annyiban igyekszik követni a kelet-közép-európai országok rendszerváltás után választott útját, hogy átveszi az európai standardokat. Feladja az elszigeteltség és a folytonos feszültségkeltés politikáját és nem ragaszkodik minden négyzetméterhez, ami valaha orosz uralom alatt állt. A múltjából tanulni akar, ahelyett hogy magasztalná azt.

Tíz évvel ezelőtt, 2009-ben az oroszok többsége úgy látta, hogy országuk jövőjét az EU-ban kellene keresni, míg most csak negyedük gondolja ezt, miközben 60 százalékuk ellenzi az európai integrációt. Az ellenzéki vezetők láthatóan feladták az európai jövőképet, elfogadva, hogy a putyini propaganda az oroszok kivételességéről és jogos felháborodásáról a sérelmeik miatt elrabolta az emberek szívét. Ez pesszimistává teszi a megfigyelőt az ország Putyin utáni jövőjével kapcsolatban.