Az európai delegációt Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője vezette, míg a vendéglátókét Taj Ping-kuo (Dai Bingguo) államtanácsos. A sajtóközlemény szerint a felek egyetértettek abban, hogy a párbeszéd elmúlt három év sikerei után, a kölcsönös tisztelet és előnyök alapján stratégiai partnerségük megszilárdítására fognak törekedni.

Kína megerősítette, hogy támogatja az európai integrációt, s jelezte, hogy a hitelválságban, valamint az eurózóna stabilitásának megteremtésében ugyancsak segíti az unió erőfeszítéseit. Az EU részéről pedig azt szögezték le, hogy támogatják Kína békés fejlődését és tiszteletben tartják az ország szuverenitását, területi integritását. Mindkét fél egyetértett abban, hogy a nézetkülönbségeket és aggodalmaikat konstruktív módon tisztázzák egymással.

A közlemény szerint Kína és az Európai Unió elmélyíti a párbeszédet a globális és regionális kérdésekről és rendszeresen egyeztet védelmi és biztonságpolitikai ügyekben. A kalózok elleni tengeri járőrtevékenységben ugyancsak készek az együttműködés erősítésére.

Catherine Ashton egy külön nyilatkozatban felidézte a stratégiai párbeszéd keretében lezajlott korábbi találkozókat, amikor a délnyugat-kínai Kujcsouban (Guizhou) járt, majd amikor Budapesten találkozott partnerével, Taj Ping-kuóval, aki - mint Ashton említette - nagykövet volt egykor a magyar fővárosban. Ashton kiemelte, e találkozók segítették egymás jobb megértését és külön is kifejezte abbéli reményét, hogy a következő - őszi - csúcstalálkozó eredményt hoz a kereskedelem és a beruházásokat érintő kapcsolatokban, illetve olyan területeken, mint a vidékfejlesztés, az élelmiszer- és vízminőség biztonsága, vagy a katasztrófavédelem.

Az EU-politikus azt mondta, nemzetközi kérdésekről még további tárgyalásain is szó lesz, de köszönetet mondott Kína közreműködéséért az iráni nukleáris programról folyó tárgyalásokban. Megjegyezte még: jó eszmecserét folytattak partnereikkel emberi jogi kérdésekről, az egyéni jogokról, a veszélyeztetett csoportok védelméről és a jogállamiság fontosságáról.