Közel álltak a törvénytervezet megszavazásához, de végül nem sikerült, mert nem sikerült egyetértésre jutni a republikánus törvényhozók között. A republikánus politikus a magát Szabadság Caucusnak nevező, keményvonalas republikánus képviselőkből álló laza csoportosulást említette, mint amellyel nem sikerült egyezségre jutni, és mint elmondta, a csoport vezetője közölte is vele, hogy ők nem szavazzák meg az új egészségbiztosítási törvény tervezetét, mert túl "puhának" tartják - írja az MTI.

Így az Obamacare - az előző elnök, Barack Obama által elfogadtatott egészségbiztosítási törvény - a belátható jövőben érvényben marad, s a neheze még csak most jön - állapította meg Ryan, arra célozva, hogy a republikánus álláspont szerint az Obamacare összeomlóban van. A házelnök leszögezte: megítélése szerint az Obamacare olyan "selejtes", hogy nehezen tartja elképzelhetőnek a módosítását, korrekcióját.

A házelnök közölte azt is, hogy Trump elnök egyetértett a törvényjavaslat visszavonásával, s a Fehér Ház a közeljövőben az adóreformra összpontosít.

Súlyos a vereség

Donald Trump amerikai elnök ultimátumot adott saját pártja, a republikánusok képviselőházi tagjainak, miután kudarcot vallott a szegények egészségügyi ellátását biztosító Obama-féle egészségbiztosítási rendszer megfúrására indított kísérletük. Vagy pénteken elfogadják az Obamacare-t felváltó jogszabályt, vagy az elnök leveszi a napirendről az kérdést, ezért más ügyekkel kell folytatniuk a munkájukat - írta pénteken a Washington Post. Az Obamacare-t a republikánusok hét éve ostorozzák, és minden egyes időközi kongresszusi választásokon az eltörlését ígérik. Turmp ugyanezzel kampányolt a tavalyi elnökválasztáson.

A törvényjavaslat visszavonásáról szóló bejelentés után a képviselőház demokrata párti frakciójának vezetői rögtönzött sajtóértekezletet tartottak. Ezen Nancy Pelosi, a frakció vezetője nagy napnak nevezte a péntekit, s megjegyezte, hogy a törvényjavaslat visszavonása "az amerikai nép győzelme" volt.

Megszólalt a Fehér Házban Donald Trump is. Az elnök hangsúlyozta, hogy "nagyon közel álltunk" az egészségbiztosítási törvény megszavazásához. Trump csalódottnak és kissé meglepődöttnek mondta magát, majd hozzátette, hogy a lecserélni kívánt Obamacare rövid időn belül szétrobban.