Újabb hatalmas ugrás várható a következő években a külföldi foglalkoztatottak számában Ausztriában az osztrák gazdaságkutató intézet, a Wifo becslései szerint. Ők úgy vélik, hogy az osztrák statisztikai hivatal éves 15 ezer fős növekedésével szemben 2020-ig 150 ezer fővel nőhet a szomszédos országban a külföldi foglalkoztatottak száma, a jelenlegi 615 ezer főről 764 ezer főre - írja a Der Standard.

A magasabb szám becslésénél két feltételezéssel éltünk. Az egyik, hogy a jelenlegi bevándorlási ütem a kelet-európai országokból kitart, de figyelembe vettük a menekülthullám hatásait is - mondta a Wifo szakértője a lapnak.

Úgy számolnak, hogy emiatt a lanyha konjunkturális környezetben a következő két évben a munkanélküliségi ráta emelkedésére kell számolni a következő két évben. A munkakereső aránya 2017-re elérheti a 9,9 százalékot, s az első igazi csökkenésére csak 2020-ban lehet számítani.

Ugyanakkor az intézet szakértője felhívta a figyelmet, hogy prognózisukat rendkívül sok bizonytalansági tényező nehezíti. Nem lehet ugyanis egyelőre látni, hogy a menekültek és bevándorlók mekkora hányada akar valóban Ausztriában maradni. Ők egyébként azzal a feltételezéssel éltek, hogy a bevándorlás 2017-ben éri majd el csúcspontját.