Könnyítés a nyugdíjasoknak

A francia elnök változtat nyugdíjreformtervén a tüntetések hatására.
NAPI, 2010. szeptember 8. szerda, 12:34
Fotó:

Részleges visszavonulót fújt Nicolas Sarkozy az elmúlt napok sztrájkjai és tüntetései hatására - a francia államfő változtatni fog nyugdíjreformprogramján, ha annak alapvető eleméből, a nyugdíjkorhatár felemeléséből nem is enged. Tegnap - rendőrség és a szervezők becsléseinek szélsőértékei alapján - 1,1-2,7 millió ember demonstrált a változtatások ellen, ezzel ez volt az elmúlt két évtized egyik legnagyobb tüntetése.

Az államfő kitart amellett, hogy a nyugdíjkorhatárt 60-ról 62 évre emeljék, de hajlandó olyan kivételeket belevenni az új törvénybe, amelyek a nagyon korán munkába állt, illetve a különösen nehéz munkát végző emberek esetén megengednék a korábbi nyugdíjba vonulást. További gyógyírként a következő hónapokban csökkenteni fogják a kormány létszámát - tudta meg a Bloomberg az elnök vezető tanácsadóitól.

A nyugdíjkorhatár emelésére irányuló kísérletek már 2003-ban és 2007-ben is sztrájkokhoz vezettek Franciaországban, 1995-ben Jacques Chirac elnök feladta a közlekedési dolgozók nyugdíjkedvezményeinek eltörlésére irányuló kísérletét, miután az érintettek sztrájkja megbénította az országot. A nyugdíjkorhatárt Francois Mitterrand vitte le 65 évről 60-ra az 1981-es választás megnyerése után.

Németország 2007-ben döntött a korhatár fokozatos felemelése mellett 65-ről 67 évre, Spanyolország és Olaszország 65 évre növeli a küszöböt párhuzamosan azzal, hogy folyamatosan nő a várható élettartam, ami megnehezíti a nyugdíjrendszerek finanszírozását.

HOZZÁSZÓLÁSOK