A hétfői ázsiai kereskedésben tovább csökkent az olaj iránti kereslet, miután a koronavírus-pandémia miatt továbbra is alacsony a fogyasztás - adta hírül a CNBC. Az elemzők nagyon sötétnek látják a kilátásokat, amit mi sem bizonyított jobban, mint hogy az észak-amerikai WTI kőolaj tőzsdei jegyzése 14 százalékkal, hordónként 15,65 dollárra esett, és volt olyan időszak, amikor 21 százalékos mínuszban, 14,47 dolláron állt. Ez utóbbira utoljára 1999 márciusában volt példa. A csökkenésben szerepe volt a kifutó májusi határidős jegyzéseknek is. A Brentért kevesebb mint egyszázalékos lemorzsolódás után hordónként 27,87 dollárt kellett adni.

Az amerikai olajkitermelés viszonylag távol folyik a tengerpartoktól, ami súlyosbítja a tárolási válságot. Miután semmi remény arra, hogy a következő hónapban magához tér a fogyasztás, az árakra továbbra is nagy nyomás nehezedik - véli Daniel Hynes olajpiaci kereskedő. Igaz ugyan, hogy az OPEC és Oroszország megállapodott kitermelése visszafogásáról - és ehhez más országok cégei is csatlakozhatnak -, ami 9,7 millió hordóval csökkentheti a napi olajkínálatot, ám az International Energy Agency tanácsadó cég szerint ez kevés.

Több lehet mégis kevés

Az üzemanyagok iránti kereslet becslések szerint a világon összesen 30 százalékkal csökken, amire válaszul szaúdi becslések szerint összességében az említett közel 10 millió hordónál jóval több esik ki a piacról: a termelők közel 20 millió hordóval fogják csökkenteni a napi kínálatot - írta a Reuters. Ez azonban magában foglalja az önkéntes korlátozásokat is, amelyek az USA és Kanada termelőitől várhatók. Ugyanakkor nem biztos, hogy ez teljesül, mivel a olajpalára és az olajhomokra alapozott olajtermelést nem lehet olyan módon leállítani és újraindítani, mint az OPEC-országok hagyományos kútjait.

A legnagyobb olajmultik is vállalták a kínálat visszafogását - ebben a Chevron, a BP és a Total jár az élen. A gazdaság azonban az egész világon stagnál, miközben becslések szerint 160 millió hordó olajat töltöttek csak olajtankhajókba tárolás céljával, így várakozások szerint az árak tovább fognak esni. A legriasztóbb hír az, hogy a világ tárolókapacitásai egyszerűen elfogynak: Steve Puckett, a TRI-ZEN Internetional olajipari tanácsadó cég vezetője úgy becsli, hogy immáron több 70 százalékig feltöltötték az összes állandó és ideiglenes olajtartályt. A Bloomberg és a Reuters is arról ír, hogy az USA legfontosabb tárolóközpontjában, Oklahoma államban a tárolók közel járnak ahhoz, hogy teljesen megteljenek.