Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az európai uniós tagállamok vezetői által előző héten Jean-Claude Juncker utódjául jelölt politikus hétfőn a frakció két társelnökével, Ska Kellerrel és Philippe Lambertsszel egyeztetett Brüsszelben.

Sajtótájékoztatóján Keller elmondta, hogy az európai helyzetről, a főbb kihívásokról folytattak eszmecserét von der Leyennel, akit elhívtak egy frakcióülésre is. Kiemelte, bár az egyeztetés konstruktív volt, nem születtek döntések és nem is beszéltek konkrét szakpolitikai kérdésekről, várnak a jelölt programjának, világos terveinek bemutatására, annak alapján határoznak majd, hogy megszavazzák-e a jóváhagyást az EP jövő keddi plenáris ülésén.

Keller mély csalódottságának adott hangot a csúcsjelölti rendszer figyelmen kívül hagyása miatt, szerinte ez jelentős visszalépés az EU demokratikus működésében. Mint közölte, szavazataik a tárcavezető programjának tartalmától fognak függeni, valódi változást szeretnének látni egyebek mellett a klímaváltozás elleni küzdelemben, a földközi-tengeri kutatási és mentési műveletekben, a jogállamiság védelmében.

"Ursula von der Leyen sok jószándékkal jött hozzánk, de amikor ég a ház, a puszta jószándék egyszerűen nem elegendő. Rendszerszintű változás reményében szavaztak ránk a választóink, ezért azt várjuk, hogy a jelölt álljon elő világos, ambiciózus tervekkel a klímaválságot, a társadalmi igazságosságot és a jogállamiságot illetően. Frakciónk szavazatainak ára van" - mondta Lamberts.

Von der Leyennek a jóváhagyáshoz legalább 376 szavazatra lenne szüksége a 751 tagú EP-ben. Elméletileg a három legnagyobb frakció, a néppárti, a szociáldemokrata és a liberális-centrista képviselőcsoport 444 voksa elegendő lenne, de számos képviselő, főként a szociáldemokraták soraiból, már jelezte, hogy a csúcsjelölti rendszer elsüllyesztése miatt nem fogja áldását adni az utolsó pillanatban kiválasztott német védelmi miniszterre, így több elemző szerint szoros eredmény várható.