A konzervatív-liberális kormánykoalíció pártjai, valamint az ellenzéki szociáldemokraták és zöldek közös javaslatáról kedden a konzervatív oldalon próbaszavazást is tartottak, amelynek eredményei alapján Merkel az úgynevezett kancellári többséget is megszerezheti a szerdai "éles" voksoláson, vagyis ellenzéki szavazatok nélkül is elfogadást nyerhet a javaslat.

A közös tervezet szerint a korábban megállapított 211 milliárd eurót nem haladhatja meg a Németországra jutó garanciavállalás mértéke. Merkel továbbá csak olyan megállapodást fogadhat el, amely biztosítja az Európai Központi Bank függetlenségét, és törekednie kell arra, hogy a november elején következő G20 csúcstalálkozó után sürgősen elkészüljön a pénzügyi tranzakciók megadóztatására vonatkozó uniós terv.

A pártok így korlátokat állítanak fel, de tágas teret is nyitnak Merkel előtt az uniós szintű megállapodásokhoz. Rainer Brüderle, a liberális FDP frakcióvezetője szerint a rövid szöveg csupán "sorvezetőként szolgál a tárgyalásokhoz". A közös javaslatban jelzik például, hogy az EFSF válságkezelő erejének növelésére két, egymást nem kizáró technikát lehet alkalmazni. Az egyik a biztosítói modell, a másik pedig egy úgynevezett speciális befektetési alap (SPIV) felállítása, amelynek révén magánbefektetők is beszállhatnának a bajba került euróövezeti tagországok finanszírozásának megkönnyítését célzó akciókba.