Koronafertőzés: drámai a helyzet Csehországban

A visegrádi négyek közül, amelyek polgárai előtt nyitva van a magyar határ, Magyarországhoz hasonlóan Csehországban is rekordot döntött a napi koronavírus-fertőzöttek száma, miközben a kormány több tagja is fertőzött.
Komócsin Sándor, 2020. szeptember 4. péntek, 11:31
Fotó: Shutterstock

Lengyelországban és Szlovákiában népességarányosan kevesebben fertőződtek meg az utóbbi napokban, mint Magyarországon, Csehországban azonban jóval magasabb ez ez adat. Ennek a három országnak a tagjai friss koronavírus-teszttel átléphetik a magyar határt.

A 40 milliós Lengyelországban 903 volt a új regisztrált fertőzöttek számának csúcsa, ám ezt augusztus 26-án jegyezték fel. Szeptember 3-án 691 új fertőzést jelentettek az egy nappal korábbi 612 után, igaz, az elhunytak száma 14-gyel nőtt - derült ki Radio Poland a Radio Poland és az onet.pl tudósításaiból.

Szlovákiában, ahol kicsit több, mint fele annyian élnek, mint Magyarországon, szintén nő a napi fertőzöttségi adat: szeptember első napján 53 új esetet jegyeztek fel, egy nappal később 121-et, ezt követően pedig 167-et - írta a pozsonyi Új Szó. Eközben csak másodikán haltak bele a koronavírus-betegségbe, igaz, aznap négyen.

A tízmillió lakosú Csehországban szeptember 3-án 680 új esettel rekordot döntött az új koronavírus-fertőzöttek száma, miután az ezt megelőző napon is 650 új esetet jegyeztek fel - derült ki a Radio Praha cikkeiből. A pozitív tesztet produkálók között van Jarmila Razová, Csehország higiéniáért felelős vezetője, valamint Ladislav Dusek, a prágai statisztikai hivatal feje. Adam Vojtech egészségügyi miniszter önkéntes karanténba vonult - ő a második kormánytag, aki ezt teszi. Andrej Babis miniszterelnök pozitív tesztje előtt egy nappal találkozott Razovával, ám úgy véli nem kell elszigetelnie magát.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Sikitamiki, 2020.09.04 14:07

Nyilván politikai döntés született, nem kell benne logikai kapcsolatot keresni benne bármiféle valósl járványügyi intézkedéssel.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html