Bevezeti az alapjövedelmet Spanyolország

A koronavírus-járvány áldozatainak emlékére tíznapos nemzeti gyászt rendel el a spanyol kormány jövő keddi ülésén - jelentette be Pedro Sánchez spanyol kormányfő szombaton. A miniszterelnök közölte azt is, hogy a kabinet ülésén elfogadja a létfenntartáshoz szükséges alapjövedelem bevezetését is.
Domokos Erika, 2020. május 23. szombat, 19:39
Fotó: AFP

A gyász ideje alatt félárbocra engedik a közintézményekre kihelyezett zászlókat, és amikor a járványügyi korlátozások fokozatos feloldása befejeződik az országban, az uralkodó részvételével nagyszabású hivatalos megemlékezést tartanak az áldozatok tiszteletére - közölte az MTI szerint Pedro Sánchez.

A legutóbbi, pénteken közölt adatok szerint a dél-európai országban 28 628 ember halálát okozta eddig a SARS-CoV-2 nevű vírus és 234 824 fertőzöttet regisztráltak. A járvány legsötétebb napja április másodika volt, amikor 950-en hunytak el. Pénteken 56 áldozatról adott hírt az egészségügyi minisztérium.

A vírus még nem tűnt el

A neheze már elmúlt - fogalmazott a miniszterelnök, köszönetet mondva az állampolgároknak példamutató magatartásukért, hangsúlyozva, hogy "a spanyol nép fékezte meg a vírust" azzal a közös áldozatával, amit a karantén jelent. Pedro Sánchez hangsúlyozta, hogy "a győzelem egy lépésre van", de a vírus még nem tűnt el, és amíg nem születik meg a védőoltás vagy más gyógymód, addig minden cselekvést az óvatosságnak kell vezérelnie. A koronavírus kimutatására eddig 3,5 millió szűrővizsgálatot végeztek el az országban.

Bevezetik az alapjövedelmet

A miniszterelnök bejelentette azt is, hogy a kabinet jövő heti ülésén elfogadja a létfenntartáshoz szükséges alapjövedelem bevezetését, amely mellett a kormányprogramban kötelezték el magukat a koalíciós pártok. Az első támogatásokat júniustól fizetik a rászoruló 850 ezer háztartásnak, amelynek mintegy felében él gyerek is. Az intézkedés éves költségvetési vonzata 3 milliárd euró.

Mintegy három hónapos szünet után június 8-tól folytatódhat a spanyol labdarúgó-bajnokság és júliustól az ország ismét fogadja a külföldi turistákat.

Jöhetnek a turisták, készülnek a szabályok

Spanyolországnak szüksége van a turizmusra, a turizmusnak szüksége van biztonságra - fogalmazott a kormányfő, hozzátéve, hogy a szaktárca dolgozik azokon az irányelveken, amelyek alapján garantálható, hogy a turistákat ne fenyegesse veszély Spanyolországban és a beutazók se jelentsenek kockázatot a helyiekre.

Spanyolország 2019-ben a világ második leglátogatottabb országa volt, 83,7 millió külföldi turistát fogadott. A turizmusból származik a bruttó hazai termék (GDP) 12,3 százaléka. Az ágazat mintegy 2,5 millió embernek ad munkát.

Pedro Sánchez érvelt a március 15-én bevezetett, és június 7-ig meghosszabbított szükségállapot mellett. Szavai szerint ez az egyetlen törvényes eszköz az állampolgárok szabad mozgásának korlátozására, amely a járvány megfékezése miatt szükséges.

Egyebek mellett épp ennek az intézkedésnek a fenntartását bírálja az ellenzéki VOX párt, amely kormányellenes autós tüntetésre hívta támogatóit szombaton. (Országszerte ezrek ültek autóba, motorra, és hangos dudálással, nemzeti színű zászlót lobogtatva vonultak több nagyváros, például Barcelona, Sevilla, Madrid útjain, követelve a baloldali koalíciós kormány lemondását.) Santiago Abascal, a bevándorlásellenes, ultranacionalista párt elnöke a fővárosi felvonulás kezdetén mondott beszédében azzal vádolta a kormányt, hogy információkat titkolt el, amelyekkel életeket menthetett volna. Az autós felvonulásokat a hatóságok mindenhol engedélyezték, kivéve Katalóniát, valamint Kasztília és Leónt, ahol megrendezésüket bíróság hagyta jóvá.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

krix7, 2020.05.23 21:01

"Bevezeti az alapjövedelmet Spanyolország"

Kezdődhet a muzulmánszaporítás!

Minden ilyen jellegű támogatás nem javítja, (rövidtávon igen) hanem rontja a szegények helyzetét mert ha munka nélkül lehet élni, "meg lehet élni a szegénységből" az mindig kontraproduktív!
20 év múlva 2x annyian lesznek!
Az ottani legigénytelenebb lakosság, (cigók, muzik, lecsúszott spanyolok) rá fognak jönni, hogy eltartják őket és ez jó nekik...
Jőn a segíly, kicsit dolgozgatnak, lopnak ha kell és az ő igényszintjükön prímán meg lehet élni belőle...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

znojmo, 2020.05.23 20:48

Ha jól számolom ez 0,5%-a a lakosságnak, mármint a betegek száma. marha nagy járvány volt!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

na4, 2020.05.23 19:55

Most egyszerre jók a turisták? Nemrégiben Barcelona-ban még azért hörögtek, hogy túl sok a turista.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html