Koronavírus: a csehek áttérnek a intelligens karanténrendszerre

Csehországban hétfőn elkezdik az úgynevezett intelligens karanténrendszer tesztelését, alkalmazását országos szinten húsvétra tervezik - közölte Roman Prymula egészségügyi miniszterhelyettes, az országos válságstáb elnöke a Lidové Noviny című lap szombati számában megjelent nyilatkozatában.
Szabó Zsuzsanna, 2020. március 28. szombat, 12:07
Fotó: Getty Images

A rendszer lényege, hogy a megfertőzött személynél minél gyorsabban kinyomozzák, kivel találkozott az utóbbi öt napban, hogy ezeket a személyeket szintén letesztelhessék. Ezt az érintett beleegyezése esetén mobiltelefonjának és bankkártyájának elektronikus nyomai alapján fogják megállapítani - írja az MTI.

"Ha az érintett nem egyezik bele az elektronikus nyomok felhasználásába, akkor a szokásos módon, csak egy beszélgetés alapján fogják megállapítani a fertőzött mozgását és kontaktjait az utolsó napokból" - mondta Gabriela Stepanyová, az egészségügyi tárca szóvivője a lapnak. Eddig csak a megfertőződött személlyel való beszélgetés alapján keresték meg mindazokat, akikkel az érintett az utolsó napokban kapcsolatba került.

Sokat segítene

Az elektronikus nyom felhasználása szakértők szerint nagyon sokat segíthet az emlékezet felfrissítésében. Hogy a hatóságok esetleg ne élhessenek vissza az adatokkal, az elektronikus nyom felhasználása mindig az érintett beleegyezéséhez van kötve.

"Rendeletet adtunk ki, hogy a mobilszolgáltatók, miután átadják az adatokat az egészségügynek, kötelesek azokat törölni. A személyi adatok így biztonságban vannak" - mondta Stepanyová. Szerinte alaptalanok azok a nézetek, hogy az állam visszaélhetne a megszerzett adatokkal. Prágában, ahol már próbálgatják a rendszert, csak egészen kivételesen utasították el az emberek elektronikus nyomaik felhasználását - mondta Zdenka Jágrová, a prágai tisztiorvosi szolgálat igazgatója a lapnak.

Minden olyan személy, akivel a fertőzött legalább negyedóráig kapcsolatban volt, köteles lesz alávetnie magát a tesztelésnek.

Először Dél-Morvaországban próbálják ki

A rendszert, amelyet a cseh számítógépes cégek által létrehozott COVID19CZ szakértői csoport fejlesztett ki, területi szinten először Dél-Morvaországban fogják kipróbálni. "Olyan régiót választottunk, amely átlagosnak mondható, ahol átlagos a fertőzések száma" - jegyezte meg Prymula, aki járványokra szakosodott katonaorvos.

Az intelligens karantén alkalmazását a civileken kívül a cseh hadsereg orvosaiból, szakértőiből felállított csoportok fogják segíteni. Lubomír Metnar védelmi miniszter azt mondta: jelenleg 14 szakcsoportot állított fel a hadsereg, amely segít a teszteléseknél. Szükség esetén ezt a számot több mint 30-ra emelik. Metnar szerint jelenleg a cseh hadsereg mintegy ezer katonája küzd a koronavírussal.

A rendszerből Bluetooth-applikáció készül, amelyet az emberek telepítenek a mobiljaikra, s azon keresztül a fertőzött személy és az egészségügyi szakemberek kommunikálni tudnak egymással. "A laboratóriumok kapacitásának növelése mellett ez nagyon felgyorsítja a tesztelést" - jelentette ki a válságstáb vezetője.

Az applikáció már a jövő héttől hozzáférhető

Irena Zatloukalová, a COVID19CZ csoport szóvivője a lapnak azt mondta: az applikáció már a jövő héten szabadon hozzáférhető lesz mindenki számára, aki bejelentkezik a rendszerbe, és egyben hozzájárulását is adja ahhoz, hogy a hatóságok szükség esetén felhasználhassák elektronikus adatait.

Csehországban is felgyorsult a fertőződés

Csehországban szombat reggel 2422 koronavírussal fertőzött személyt tartottak nyilván a péntek esti 2279-el szemben - közölte az egészségügyi tárca honlapján. A pénteki nap folyamán 373 új fertőzöttet találtak, ami az eddigi legnagyobb napi növekedés. Valószínű, hogy ez összefüggésben van a napi tesztek számának a növekedésével. Szombat reggel a tesztelt személyek száma meghaladta a 36 374-et, ami 5224-el több mint a péntek reggeli adat. Csütörtökön mintegy 800-zal kevesebb személyt teszteltek. A halálos áldozatok száma továbbra is kilenc, míg 11 személy kigyógyult a Covid-19 betegségből.

Légzésvédőket küldenek idősotthonokba

Adam Vojtech egészségügyi miniszter a Twitteren bejelentette, hogy tárcája 200 ezer légzésvédőt küld a hét végén az idősotthonoknak, amelyeknek a rendelkezésre álló ágykapacitás tíz százalékát el kell különíteni, és fel kell készíteni az esetleges koronavírusos esetek kezelésére. Az intézmények panaszkodtak, hogy nincs elegendő védőfelszerelésük, elsősorban a légzésvédők és az arcmaszkok hiányzanak.

A személyzetnek azonnali hatállyal naponta kétszer, reggel és este, meg kell mérnie az összes személy testhőmérsékletét.

"Úgy véljük, jobb lesz, ha az esetleges fertőzöttek saját otthonukban maradnak, mintha kórházba szállítanánk őket" - indokolta a döntést Adam Vojtech egészségügyi miniszter. Ezt a közlését szombat reggel úgy pontosította, hogy az idősotthonokban csak a könnyebb lefolyású fertőzéseket fogják kezelni. "Természetesen amikor a fertőzés lefolyása súlyosabb lesz, az illetőt azonnal kórházba szállítják" - szögezte le a miniszter. Ugyanakkor szombattól az idősotthonokban tilosak a közös étkezések és más közös rendezények is.

HOZZÁSZÓLÁSOK