Azt mondhatom, hogy komoly mennyiségű bizonyíték áll a rendelkezésünkre arra vonatkozóan, hogy az új koronavírus a vuhani laborítóriumból származik - jelentette ki Mike Pompeo az ABC csatornának nyilatkozva. Arra is emlékeztetett, hogy nem ez lenne az első alkalom, amikor egy kínai laboratóriumban bekövetkező kudarc miatt szabadul el a vírus - idézi a portál.

A Bloomberg beszámolója szerint Pompeo nem fejezte be azt a mondatát, hogy a vírust emberek fejlesztették, azonban megjegyezte, hogy egyetért a hírszerzési hivatal jelentésével, ami kizárta, hogy genetikai módosításokkal vagy ember általi fejlesztésekkel alakult ki ez a vírus.

Láttam, amit a hírszerzők közössége állít. Nincs okom azt feltételezni, hogy ne lenne igazuk - fejtette ki Pompeo, azonban nem mondta ki,hogy Kína szándékosan szabadította a világra a vírust.

Az amerikai elnök többször is vádolta Kínát, miután az USA-ban a vírus már 66 ezer áldozatot követelt. Trump már csütörtökön azt mondta, hogy látott bizonyítékot a kapcsolatra a koronavírus és a vuhani laboratórium között. Az elnök konkrétumokat ugyanakkor nem tárt fel az említett bizonyítékokról, viszont közölte: büntetővámokat tervez bevezetni Kína ellen.

Mike Pompeo most úgy vélekedett, hogy Kína úgy viselkedett, mint ahogyan a tekintélyelvű rendszerek szoktak: megpróbálta elrejteni és összezavarni a valós folyamatokat. A külügyminiszter szerint Kína továbbra is akadályozza az Egészségügyi Világszervezet szakértőinek helyi munkáját, ahogyan az amerikai tudósok hozzáférését is a szükséges vírusminták vizsgálata érdekében.

Az összeesküvés-elméletekben hívők szerint a világszerte több mint 200 ezer emberéletet követelő járvány a Vuhani Virológiai Intézet részeként működő Vuhani Nemzeti Biológiai Biztonsági Laboratóriumból szabadult ki abban a városban, ahol elsőként diagnosztizálták a vírus okozta Covid-19-et.