Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A főszabály szerint szombattól egyelőre február 17-ig tilos a beutazás valamennyi országból és területről, amelyben jelentősen szétterjedt valamelyik új mutáció. Ugyanakkor a német állampolgárok, a Németországban élő külföldiek, az országon csak átkelő utazók és az áruforgalomban közreműködők továbbra is beléphetnek.

A korlátozás egyelőre az Egyesült Királyságra, az európai uniós társország Portugáliára és Írországra, Brazíliára, valamint a Dél-Afrika, Lesotho és az Estwani Királyság - korábbi nevén Szváziföld - alkotta térségre vonatkozik.

A rendelet indoklása szerint az új vírusváltozatok aggasztó gyorsasággal terjednek ezekben az országokban, és a mutáns vírusok behurcolása az új fertőződések számának sebes emelkedéséhez vezethet. Ez tovább növelné az egészségügyi ellátórendszer terhelését, amit a lakosság védelmében meg kell akadályozni.

Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter már a hét közepén jelezte, hogy a kormány szigorú beutazási korlátozásokra készül az új vírusváltozatok szétterjedésének lassítására. A pénteken kiadott rendelet megfelel az előzetes bejelentésnek.

A mutációk terjedését csak lassítani lehet

Vezető német járványügyi szakemberek szerint azzal kell számolni, hogy az új vírusváltozatok Németországban is egyre inkább kiszorítják a kevésbé fertőző korábbi változatokat. A folyamatot csak lassítani lehet, ezért a legfontosabb az eddigi változatok okozta új fertőződések számának csökkentése, az új mutációk behurcolásának akadályozása és az oltási kampány folytatása. Csak így lehet elkerülni egy újabb, az első kettőnél is súlyosabb járványhullám megindulását.

A szövetségi egészségügyi minisztérium pénteki összesítése szerint eddig 150 esetben azonosították a három új vírusváltozatot Németországban. Az első helyen az először Angliában regisztrált, B.1.1.7-es jelzésű vírusváltozat áll, amely 120 ember szervezetébe jutott be. A második a dél-afrikai változat, amely 27 embert fertőzött meg. A Brazíliában felbukkant mutációt három fertőzöttnél mutatták ki.

Az adatokat torzíthatja, hogy egyelőre a pozitív minták töredékénél végzik el a mutációk jelenlétét vizsgáló elemzést. A tárca egy új rendelete szerint ezen változtatni kell, a SARS-Cov-2-pozitív minták 5 százalékánál kell elvégezni az úgynevezett génszekvenciális vizsgálatot.

A második hullám levonulóban van

A járvány tavaly ősszel kibontakozott második hulláma levonulóban van Németországban. A legfontosabb járványhelyzeti mutatóként számon tartott úgynevezett hétnapi incidencia (fertőzésgyakoriság) - az előző hét nap alatt regisztrált új fertőződések százezer lakosra vetített száma - csütörtökön süllyedt először 100 alá tavaly október óta, és pénteken 94,4-en állt a Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) adatai szerint.

Ez a mutató január közepén még 130 felett állt. Az egyelőre februrár közepéig elrendelt országos zárlattal a kormány azt igyekszik elérni, hogy a mutató 50 alá süllyedjen, mert a fertőzési láncolatok feltárásán és megszakításán dolgozó helyi közegészségügyi hivatalok csak ebben az esetben tudják visszaszerezni az ellenőrzést a vírus terjedése felett.

Az RKI pénteki adatai szerint az utóbbi 24 órában 14 022 fertőződést szűrtek ki tesztekkel. Ez jelentős csökkenés az egy héttel korábbi 17 862-höz képest. Az új regisztrált fertőződésekkel együtt 2 192 850 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t. A vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggésben 839 halálesetet regisztráltak, a járvány áldozatainak száma így 55 752-re emelkedett.

Védőoltást a SARS-Cov-2 ellen péntekig a lakosság nagyjából 2,5 százaléka, 2 216 127 ember kapott, közülük 416 646 embernek az oltás mindkét adagját beadták már.