Johnsont tíz nap betegség után múlt vasárnap köhögéssel és lázzal vitték be a St. Thomas kórházba, állapota ezután romlott, és intenzív osztályra került, ahonnan csütörtök este tették át egy hagyományos kórterembe.

Vasárnap viszont már azt jelentették, hogy miután pénteken rövidebb sétákat is tehetett, most már kiengedték a kórházból, és házi karanténba kerülhet. Az Euronews szerint Boris Johnson korábban köszönetet mondott a brit egészségügyi rendszer (NHS) dolgozóinak, hogy az életét köszönheti az egészségügyi dolgozóknak.

Boris Johnson egyelőre nem fog dolgozni, hanem Chequers-ben, a mindenkori brit miniszterelnök Londonon kívüli hivatalos vidéki kúriáján lábadozik majd. Johnsont Dominic Raab külügyminiszter helyettesíti a brit kormányban.