Predrag Kon járványügyi szakember, a szerb köztársasági válságstáb tagja kijelentette, hogy az adatok összesítése után arra a megállapításra jutott, hogy március és június között Belgrádban háromszor annyi haláleset volt, mint amit az információs rendszer jelzett - adta hírül a vajdasági Szabad Magyar Szó. Kon szerint a számítógépes rendszer a felelős az adatok pontatlanságáért.

Először használjuk ezt a rendszert, és eddig azt látjuk, hogy június közepétől meglehetősen pontatlannak bizonyult, most elemezzük ezeket az adatokat. Ebből adódott, hogy megközelítően háromszor több halott volt, mint amennyi a rendszerben szerepel - mondta az epidemiológus, aki szerint kénytelenek voltak egy ilyen rendszert létrehozni, mert másképpen lehetetlen ekkora mennyiségű adatot feldolgozni.

Eleinte covid-egészségházak sem voltak, így nem érkeztek meg a fertőző betegségekkel kapcsolatos adatok a rendszerbe. Egyébként a halál oka három részből tevődik össze: alap, közvetlen és közvetett - ezeket az adatokat nagyjából két hónap múlva dolgozzák fel. A halálozások számát illetően nincs nagy eltérés az előző évekhez viszonyítva, ebben a periódusban 345-tel volt több halott, mint korábban, ez pedig bármely járvány esetében előfordulhat.