Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Lengyelországban február 1-jétől enyhítenek a koronavírus-járvány miatti szigorításokon - jelentette az onet.pl. Kinyithatnak a kereskedelmi központokban az üzletek, de be kell tartani továbbra is az egészségügyi előírásokat (maszkviselés, fertőtlenítés, távolságtartás). Eltörlik az idősek óráit a boltokban, ami eddig 10 és 12 óra között korlátozta a bent tartózkodókat az idősekre.

Ezekben az órákban a forgalom 40 százalékkal csökkent, ráadásul az időseket éppen most oltják, így ennek a szabálynak a fenntartása feleslegesnek tűnik. A kereskedelmi láncokon kívül megnyitnak a múzeumok is, azzal, hogy 15 négyzetméteren belül csak egy személy tartózkodhat. Az vendéglősöknek viszont csalódniuk kell, hiába lázadtak fel a bezárás ellen. Várhatóan ezt csak március 1-től oldják fel.

A 4-8 osztályosok távtanulását még két héttel meghosszabbították, és további kettővel növelhetik február végéig. A szállodákat csak egyenruhások vagy egészségügyiek vehetik igénybe. Zárva maradnak a sípályák, csak a hivatásos sportolók használhatják a sportlétesítményeket. Minden Lengyelországba érkező újságírónak 10 napra karanténba kell vonulnia vagy negatív vírusteszttel kell rendelkeznie.