Koronavírus: Csehország búcsút vesz a szükségállapottól

Csehországban már több mint két hete jóval száz alatt van a napi igazolt koronavírus-fertőzések száma és csökken a halottaké is. A fertőzöttek több mint kétharmada pedig már felgyógyult betegségéből.
Csernátony Csaba, 2020. május 16. szombat, 11:29
Fotó: Getty Images

Szombat reggelig 8406 személynél mutatták ki a koronavírus fertőzést, ami 55-tel több, mint pénteken. A betegségből 5381 személy gyógyult fel - írja az MTI a cseh egészségügyi minisztérium tájékoztatására hivatkozva.

A járvány áldozatainak száma az utóbbi napokban napról-napra csökkent. Szombat reggelig 295 személy halt meg, többségük más betegségben is szenvedő idősebb személy volt. Az áldozatok száma hétfő óta mindössze tizenöttel emelkedett.

Kórházban jelenleg 183 személyt kezeltek, akik közül mintegy harminc állapota súlyos. Az eddig elvégzett laboratóriumi tesztek száma már jóval meghaladta a 350 ezret. Csehországban március elsején diagnosztizálták az első fertőzést. A hatóságok szerint a járvány az utóbbi időben egyre gyengül, és terjedését sikerül ellenőrzés alatt tartani. Tekintettel a javuló helyzetre hétfőn, két hónap után, megszűnik a korábban elrendelt szükségállapot.

HOZZÁSZÓLÁSOK