Koronavírus: egy hónapra bezárják az iráni iskolákat

Olaszország után Irán is úgy döntött, hogy bezárja az iskolákat a koronavírusjárvány miatt.
Csernátony Csaba, 2020. március 5. csütörtök, 13:41
Fotó: Reuters

Iránban egy hónapra bezárják az összes oktatási intézményt az új koronavírus miatt - jelentette be csütörtökön Szaid Namaki iráni egészségügyi miniszter.

Az oktatási intézmények az iráni óév végéig, március 19-ig zárva tartanak. Március 19. és április 3. között az újévi szünet miatt nincs oktatás. Az egyetemek már több mint egy hete zárva vannak, és több tartományban az alap- és középfokú oktatási intézmények sem fogadják a diákokat. A miniszter felszólította az irániakat, hogy maradjanak otthon, és vegyék komolyan a hatóságok figyelmeztetéseit és rendelkezéseit.

Az iráni egészségügyi minisztérium legfrissebb adatai szerint 3513 beteg tesztjében mutatták ki az új koronavírust, és 107-en vesztették életüket. Az elmúlt 24 órában 591-gyel nőtt a diagnosztizált fertőzöttek és 15-tel a halottak száma - mondta el Kianus Dzsahanpúr egészségügyi szóvivő. Eddig 23 237 embert teszteltek a kórokozóra.

A betegek többségét, 1352 embert Teheránban regisztrálták. Komból 386, Rastból 333 és Iszfahánból 180 esetet jelentettek. Az iszlám köztársaságban február 19-én különítették el az első koronavírusos beteget Komban.

A minisztérium bejelentette, hogy országos tervet dolgoztak ki a járvány elleni küzdelemre. A terv része, hogy ellenőrzőpontokat állítanak fel a nagyvárosok határában, és az egészségügyi hatóságok ellenőrzik az oda bejutni akarókat. Azokban a tartományokban, ahol nagy a fertőzöttek száma, azonnal alkalmazzák ezt, majd a következő napokban a többi tartományra is kiterjesztik. A minisztérium egyúttal arra kérte az embereket, hogy korlátozzák a papírpénz használatát.

Eközben az Egyesült Arab Emírségek felszólította lakóit, hogy ne utazzanak. A kereskedelmi és tranzitközpontnak számító Emírségekben csaknem tízmillióan élnek, közöttük sok külföldi. Az országba belépők egészségügyi ellenőrzésen esnek át, majd két hét elkülönítettség vár rájuk.

Szerdán az olasz kormány jelentette be, hogy március 15-ig leállítják az oktatást az egész országban.

HOZZÁSZÓLÁSOK