Koronavírus: Ferenc pápa azt kérte Istentől, állítsa meg a járványt

Elszalaszthatatlan lehetőséget nyújt a "konkrét gesztusok" felfedezésére az új típusú koronavírus-fertőzés (Covid-19) Ferenc pápa szerint, aki a La Repubblica című olasz napilapnak adott, szerdán megjelent interjúban elmondta, hogy elsősorban a járvány megállításáért imádkozik ezekben a nehéz napokban.
Domokos László, 2020. március 18. szerda, 10:11
Fotó: Getty Images

A katolikus egyházfő szerint a járványhelyzet lehetőséget ad azokra az apró, de konkrét gesztusokra, cselekvésekre, amelyek erősítik a kapcsolatot a hozzánk közel állókkal. Szavai szerint meg kell értenünk, hogy a kis dolgokban kincs rejlik - írta az MTI.

"Ha így éljük meg ezeket a napokat, nem pazaroljuk őket feleslegesen" - jelentette ki Ferenc pápa. Példaként említett egy tál meleg ételt a rászorulóknak, de gyengédséget a családtagok felé is, jelképes ölelést, telefonhívást rokonoknak, ismerősöknek.
Vannak apró "hétköznapi részletek, amelyek értelmet adnak az életnek, közösséget és párbeszédet teremtenek közöttünk"- nyilatkozott Ferenc pápa.

Az eddig megszokott rohanó hétköznapokban a családok is gyakran teljes csendben étkeztek, de nem azért, mert egymást hallgatták: "a szülők evés közben a tévét nézik, a gyerekek pedig a telefonjaikat".

Ferenc pápa hétfőn a Vatikánból a római Santa Maria Maggiore-bazilikába ment autóval, ahol a római népet oltalmazó Szűz Mária-ikonnál imádkozott. Innen a San Marcello al Corso templomba ment át a csodatevő feszülethez, amelyet 1522-ben hordoztak végig a városon, hogy véget érjen az akkori pestisjárvány. Az egész világot bejárták a felvételek, amelyek a teljesen kihalt római belvárosban a templomba gyalogosan tartó pápát örökítették meg.

Ferenc pápa az interjúban kijelentette, azért imádkozott, hogy az Úr állítsa meg a mostani járványt. "Állítsd meg a kezeddel! - ezt kértem tőle" - mondta az egyházfő.

Aki nem hívő és nem imádkozik, az is "megtalálhatja az utat a jóban, amelyben hisz. Hihet a körülötte levő emberek szeretetében, és ott reményre is találhat".

A 83 éves Ferenc pápa a járvány miatt szintén lezárt Vatikánvárosban maradt, imáit, beszédeit egyenes internetes közvetítéssel sugározzák.

HOZZÁSZÓLÁSOK