Idén január 4-ig a Covid-19 pandémia alatt világszerte több, mint 83 millióan fertőződtek meg a SARS-CoV-2 koronavírussal, és közülük majdnem 1,8 millióan haltak meg. A betegség epidemiológiai és klinikai jellemzői, a patogenezis, valamint a rövidtávú komplikációk ma már a szakirodalom által viszonylag jól dokumentáltak, ugyanakkor a hosszútávú következmények még nem kellőképpen feltártak - foglalja össze egy a Lancet című tudományos folyóiratban publikált, hosszútávú követéses vizsgálatról megjelent publikációt a Demográfia online kiadása.

Chaolin Huang és munkatársai tanulmányuk céljául a Covid-19-ben megbetegedettek esetében észlelhető hosszabb távú egészségi hatások feltérképezését tűzték ki. A kínai Vuhanban található Jin Yin-tankórházból igazolt Covid-fertőzésből felépülő, a kórházból 2020. január 7. és május 29. között elbocsátott betegeket vonták be a kutatásba, amely kérdőíves felmérés mellett további fizikai vizsgálatokra is épült.

A vizsgálat 2020. június 16.és szeptember 3. között zajlott le. A kórházból elbocsátott 2469 felnőtt beteg közül összesen 1733 beteget vizsgáltak (48 százalékuk nő, 52 százalékuk  férfi, a medián kor 57 év). A kutatás kérdőívei az egészséggel kapcsolatos életminőségre,illetve a betegség tüneteire vonatkoztak, ezen kívül vérvizsgálatot, 6 perces sétatesztet és rétegzett mintán tüdőfunkciós tesztet, nagy felbontású mellkas CT-t, illetve ultrahang vizsgálatot is végeztek.

Azon betegek esetében, akik részt vettek a SARS-CoV-2 ellen használt Lopinavir tesztelésében, az antitesteket egyaránt vizsgálták.

A betegség súlyossága és a hosszú távú egészségi következmények közötti összefüggés értékelésére többváltozós lineáris és logisztikus regressziós modelleket használtak.

Az eredmények azt mutatják, hogy a betegség után 6 hónappal a vizsgálatban részt vevők 76 százaléka százaléka számolt be legalább egy tünetről, leggyakrabban fáradtságról vagy izomgyengeségről (63 százalék). Az alvási nehézségek (26 százalék), illetve a szorongás, depresszió (23 százalék) szintén gyakori problémának bizonyultak.

A betegek több mint 50 százaléka esetében a képalkotás tüdőrendellenességet mutatott ki.

Tehát a Covid-19 súlyossága egyértelmű összefüggést mutatott a tüdőkapacitás csökkenésének 6 hónappal később mért nagyságával.