Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Márciusban is felvetődött, hogy a brazil elnök koronavírus-fertőzött lehet. Akkor arról írt a brazil sajtó, hogy pozitív lett a tesztje, amit az elnök akkor tagadott a portál cikke szerint.

A hidroxiklorokint - amit Donald Trump is szedett megelőzésként - a malária és egyes súlyos immunbetegségek - mint például a lupusz vagy a reumatoid artritisz - kezelésére használják, koronavírus kezelésére a WHO kifejezetten nem tanácsolja az alkalmazását, és ugyanilyen ajánlást tett az amerikai élelmiszer-, és gyógyszerfelügyelet (FDA) is. A szer a magyar terápiás protokollból is kikerült.

Brazília a koronavírus-fertőzéssel az egyik leginkább érintett ország, ahol a hétfői adatok szerint a több mint 1,6 millió fertőzöttet és több mint 65 ezer halálos áldozatot regisztráltak. Ezzel Brazíliában az USA után a második legrosszabb a helyzet a világon.

Bolsonaro az emelkedő esetszám és a súlyosbodó helyzet ellenére továbbra is azt hangoztatta, hogy a regionális leállásoknak nagyobb a romboló hatása, mint magának a vírusnak. A médiát pánikkeltéssel vádolta, míg azon szövetségi államok kormányait, amelyek kijárási korlátozásokat léptettek életbe, azzal gyanúsította meg, hogy hatalmának megingatása érdekében nagyítják fel a fertőzések és a halálesetek számát.

Bolsonaro az elmúlt napokban jóváhagyott egy olyan törvényt is, ami kötelezővé teszi ugyan a maszkok viselését a közterületeken, de megvétózta, hogy a maszkviselés olyan zárt terekben is kötelező legyen, mint a templomok, boltok vagy iskolák.