A túl sekély sírba temetett koronavírusos állatok az oszlás közben keletkezett gázok miatt felpuffadva gyakorlatilag zombiként lebegtek vissza a felszínre, emiatt újra el kellett őket temetni. Kiderült azonban, hogy közben a nyérctetemek megfertőzhették a talajvizet is, ezért ki kell őket ásni - derül ki a portál szemléjéből.

A talajvízszennyezés miatt a dán kormány elrendelte az exhumálást, de erre csak májusban kerül sor, mert azt feltételezik, hogy addigra talán nem lesznek fertőzőek. Kiásás után a tetemeket elégetik.

A probléma oka, hogy a nyércek egy részét egy fürdésre alkalmas tó közelébe, másik részüket pedig ivóvízforrás közelébe temették.

A 17 millió koronavírusos nyérc lemészárlásért felelős miniszter még novemberben lemondott, a koronavírusra adott válaszlépés  ugyanis törvénytelennek bizonyult. A dánok kormányba vetett bizalma a nyércek kiirtására vonatkozó döntés nyomán érezhetően megrendült. Az Aarhus egyetem felmérése szerint november közepén a megkérdezettek alig több mint fele mondta, hogy bízik a kormányban, míg júliusban ez az arány 75 százalék volt.