Az izraeli Egészségügyi Minisztérium 6 millió adag oltóanyagot kötött le, az első szállítmányok várhatóan januárban megérkeznek az országba.

Ez a harmadik alkalom, hogy a Moderna Covid-vakcinája engedélyt kapott egy országban, és az első alkalom, hogy a vakcina alkalmazását Észak-Amerikán kívül is engedélyezték.

"A ma megszerzett engedély mérföldkő jelentőségű a vállalatunk és a koronavírus-járvány elleni nemzetközi küzdelem történetében. Ezzel immár harmadik alkalommal kapott engedélyt a Moderna Covid-19 vakcinája és most első ízben engedélyezték az oltóanyagunkat Észak-Amerikán kívül is. Szeretnék köszönetet mondani az izraeli Egészségügyi Minisztériumnak a támogatásukért, hogy a csapatuk fáradhatatlanul dolgozott együtt a miénkkel a vakcina engedélyeztetése érdekében. Reméljük, hogy az elkövetkező napokban, hetekben és hónapokban a vakcinánk további országokban is megkapja a szükséges engedélyt" - mondta Stéphane Bancel, a Moderna vezérigazgatója.

December utolsó napjáig népességarányosan Izraelben minden tizedik ember megkapta a koronavírus elleni vakcina első adagját.