Az amerikaiak többsége már tudni véli, mi lesz az egyik olyan emberi szokás, amelynek gyakorlását nem csupán felfüggesztettük a koronavírus-járvány idejére, hanem végleg búcsút mondhatunk neki - derül ki a Business Insider felméréséből. Végképp lemondhatunk a kézfogásról. A történészek nem teljesen biztosak abban, mikor és miért alakul ki a kézfogás mint köszöntés. Egyes feltételezések szerint az emberek ezzel jelezték, hogy nem rejtegetnek a kezükben fegyvert.

Mások szerint az 1600-as évekig nem létezett ez a fajta köszöntés, létrejöttét annak köszönheti, hogy az emberek egyenrangúságokat akarták kifejezni. A meghajlást a másik előtt, illetve a kalapemelést nem tartották erre a célra megfelelőnek. Az bizonyos, hogy az 1800-as években a kézfogás már mindennapi dolog volt, egészen addig, míg a koronavírus-járvány idejére fel nem függesztették az emberek, miután kiderült, hogy a kórokozó különböző felületek elvan egy ideig, és ezekről fel lehet szedni, és a kezek érintésével tovább lehet adni másoknak.

Ezt ne!

A Business Insider nem reprezentatív felmérést végzett a Survey Monkey közvélemény-kutató céggel együtt ezer amerikai megkérdezésével. A kérdés úgy hangzott, hogy szakértők szerint a kézfogással terjedhetnek a fertőzések, ezért a járvány után is mellőzni kellene ezt a köszöntési formát. Mi a véleménye erről?

  • A megkérdezettek 11 százaléka szerint továbbra is ki kellene tartani a kézfogás mint köszöntési mód mellett.
  • A válaszadók 36 százaléka nem tudott határozottan állást foglalni ebben a kérdésben.
  • A felmérés résztvevőinek 54 százaléka azonban úgy gondolja, hogy az embereknek valamilyen más köszöntési módra kellene váltaniuk a kézfogásról. Ezt követően javaslatokat is tehettek.

A kérdést egyébként az vette fel, hogy Anthony Fauci, az USA veterán járványelhárítási vezetője egyik nyilatkozatában azt mondta, hogy a társadalomnak el kellene feledkeznie a kézfogásról. Ezt a szokást fel kellene adni, nincs rá szükség. Hogy miért? Egyszerűen azért, mert ezen az úton számos légúti betegség kórokozója terjed.

De akkor mit?

Az amerikai internetes hírportál felmérésének válaszadói érdekes ötleteket fogalmaztak meg azzal kapcsolatban, mi vegye át a kézfogás helyét. A megkérdezettek több mint ötöde, 22 százaléka szerint bőven elég lenne egy integető kézmozdulat. Elég megfigyelni, hogyan köszöntik híveiket a politikusok. Azok közül, akik szerint elég volt a kézfogásból, 15 százaléknyian ajánlják helyette az egyszerű szóbeli köszöntést, 14 százaléknyian a fejbiccentést és nyolc százaléknyian a meghajlást.

A kézfogást elutasítók négy százaléka az ökölérintést javasolja új köszöntési módnak - ők valószínűleg nem fogták fel, hogy a lényeg a fizikai érintkezés elkerülése. Egy vicces válaszadó az integetést a kezek gyors, táncmozdulatszerű rázásává fokozná, mások egy régi afrikai köszöntést ajánlanak: a karok keresztbe fonását a mellkas előtt. Végül volt, aki szerint a Start Trek sci-fi-soozatból kellene átvenni a Vulcan bolygó népének köszöntését. Szerencsére nem kell erről gyorsan dönteni, mivel várhatóan a szociális távolságtartás szabályának betartása még sok hónapig tanácsos marad.