Felháborodtak az egészségügyisek, gyorsítanak az oltási programon a franciák

December 27-e óta mindössze 400 embernek adták be a koronavírus elleni injekciót Franciaországban. Az egészségügyi dolgozók felháborodásának hatására felgyorsítják az oltási programot - írta az Euronews.
Szepesi Anita, 2021. január 4. hétfő, 12:29
Fotó: Getty Images

December 27-e óta Németországban 238 ezer ember kapta meg az első oltást, a már nem EU-tag Egyesült Királyságban, ahol 3 héttel előbb megkezdték a tömeges oltásokat, január elsejéig már egymillió britet beoltottak - áll a portál cikkében.

Tony Blair korábbi brit miniszterelnök szerint amint rendelkezésre állnak a vakcinák, azonnal el kell juttatni az emberekhez és fel kell használni azokat, ehhez pedig az összes egészségügyi szolgálatot be kell vetni, köztük a gyógyszertárakat is.

A britek az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca közösen fejlesztett oltóanyagát is engedélyezték már, és hétfőtől azzal is megkezdik a lakosság oltását.

Orbán Viktor magyar kormányfő megerősítette, hogy folytatódik a magyar-orosz tudományos együttműködés a Szputnyik V. oltóanyaggal kapcsolatban, de mivel abból várhatóan nem lesz elég, az ország vagy az uniós közbeszerzés révén, vagy közvetlenül Kínától vesz majd vakcinát.

HOZZÁSZÓLÁSOK