A G20 országai - három kivételével - ebben az évben recesszióba fognak süllyedni, a globális gazdaság pedig 2,2 százalékkal zsugorodhat, szemben a járvány előtt várt 2,3 százalékos növekedéssel - mutat rá az EIU legfrissebb elemzésében.

A globális gazdasági helyzet gyászos képet mutat, a világon majdnem az összes fejlett gazdaság recesszióba süllyed. Az EIU arra számít, hogy az év második felében egy fellendülés jön, de a lefelé mutató kockázatok nagyon magasak az alap forgatókönyvhöz képest, miután a járvány második vagy harmadik hulláma még mélyebbre lökheti a gazdaságokat - véli Agathe Demarais, az EIU globális előrejelzési részlegének igazgatója.

A jelen helyzetben azt is nehéz megjósolni, hogy miként lehet a mostani zárlatokat feloldani, ami azt jelenti, hogy a rendkívül nagy bizonytalanság is fennmarad - teszi hozzá Demarais. A kisebb költségvetési bevételek és a magasabb állami kiadások kombinációja ráadásul sok országot adósságválság szélére is sodorhat - hangsúlyozza az igazgató.

A frissített prognózis szerint az USA gazdasága ebben az évben 2,8 százalékkal zsugorodhat. Az EIU szerint a kormány járványra adott kezdeti válasz gyenge volt, melynek következtében a fertőzés gyorsan terjedt. Ehhez jött még hozzá, hogy amint a koronavírus-jávány miatti kockázatok elkezdtek növekedni, a Szaúd-Arábia és Oroszország közötti megállapodás az olajkitermelés csökkentéséről is összeomlott, melynek eredményeként az olajárak is bezuhantak. A koronavírus-járvány és a zuhanó olajárak kombinációja révén a beruházások is várhatóan mélyrepülésbe kezdenek ebben az évben, különösen az energiaszektorban, és az export is várhatóan gyengélkedni fog. Mindez az EIU szerint Donald Trump újraválasztási esélyeit is rontja, miközben a munkanélküliségben is jelentős emelkedés következhet be.

Felülvizsgált előrejelzések
OrszágReal GDP (2020, százalék)A járvány előtti előző előrejelzés
Argentína-6,7-2
Ausztrália-0,42
Brazília-5,52,4
Kanada-1,31,8
Kína15,9
Franciaország-51
Németország-6,80,9
India (2020/21 pénzügyi év)2,16
Indonézia15,1
Olaszország-70,4
Japán-1,50,4
Dél-Korea-1,82,2
Mexikó-5,41,1
Oroszország-21,6
Szaúd-Arábia-51
Dél-Afrika-31,4
Törökország-33,8
Egyesült Királyság-51,1
USA-2,81,7
Forrás: EIU

A koronavírus-járványnak a kínai gazdaságra gyakorolt hatása várhatóan sokkal nagyobb lesz, mint a SARS-járványé volt. Azt feltételezve, hogy a Covid-19 járvány nem tér vissza, az EIU azt feltételezi, hogy a kínai GDP 2020-ban mindössze 1 százalékos növekedést mutathat, szemben a 2019-es 6,1 százalékos ütemmel. A lassulás az első negyedévre koncentrálódik, és még a második negyedévben is éreztetni fogja a hatását. A növekedés az év második felére térhet magához, amikor a kínai gazdaság a GDP-jének nagy részét egyébként is hagyományosan kitermeli.

Az EIU szerint az eurózóna lesz az egyik legkeményebben érintett régiója a világnak 5,9 százalékos recesszióval. Németország az EIU szerint 6,8, Franciaország 5, Olaszország pedig 7 százalékkal zsugorodhat 2020-ban. A német gazdaság feldolgozóipara nagyon exportorientált, ami azt jelenti, hogy az ország különösen kitett mind az ellátási láncok zavarának, mind a globális kereslet gyengülésének. Ennek következményeképp az a fellendülés, amit az EIU a többi eurózóna-tagállamban az év második felére tesz, Németországban csak sokkal lassabban fog megmutatkozni.

Latin-Amerikában is gyászosak az előrejelzések: Argentína gazdasága idén 6,7, Brazíliáé 5,5, Mexikóé 5,4 százalékkal zuhanhat be. A régióban az üzletmenetek zavara miatt a működőtőke beáramlás (FDI) jelentősen visszaeshet, ami a régió gazdaságában nagy károkat okozhat, miután a belső megtakarítások általában alacsonyak, az FDI pedig a GDP 3, az állóeszköz-beruházások pedig a GDP 15 százalékát teszik ki. Eközben a déli féltekén most kezdődik majd a tél, ami hosszú, elhúzódó járvány rémképét vetíti előre.