A csomagból a szavai szerint jut forrás ipari, ökológiai, helyi, kulturális és oktatási kezdeményezésekre is. Kijelentette, hogy a következő hat hónapban az elindított sürgős intézkedésekkel mindent megtesz a leépítések elkerülésére, mértékük csökkentésére.

"Meg vagyok arról győződve, hogy egy egész más országot építünk fel az elkövetkező tíz évben" - fogalmazott a francia köztársasági elnök.

A francia kormány adó- és járulékmentessé teszi a fiatalok foglalkoztatását a munkanélküliség várható növekedésének csökkentésére. "A gazdaságélénkítés prioritása lesz a fiatalság" - jelezte az elnök, emlékeztetve arra, hogy ősszel 700 ezer friss diplomás érkezik a munkaerőpiacra. A már létező képzési támogatásokon felül "újfajta mechanizmusokat" is ígért Macron annak érdekében, hogy "ne a fiatal korosztály legyen az emelkedő munkanélküliség legfőbb áldozata". Ezek közül kiemelte azt a 300 ezer úgynevezett beilleszkedési szerződést, amelyhez az állam "fogja megtalálni azokat a fiatalokat, akik időnként messze vannak a munkaerőpiactól".

A kormány megpróbálja késleltetni a friss diplomásoknak a piacra lépését azzal, hogy legalább további egy szemesztert vagy egy tanévet finanszíroz számukra magasabb szintű továbbképzéseken. Mintegy 200 ezer ilyen helyet hoz létre a kormány azért, "hogy egy fiatal, akinek semmilyen lehetősége nincs, semmilyen munkafelvételi perspektíva nem nyílt meg számára, folytathassa még egy kicsit a tanulmányait, szociális támogatással" - mondta az államfő.

Az alacsonyan képzett fiatalok pedig egy vagy két évre mentesülhetnek minden adó- és illetékfizetés alól olyan munkakörökben, ahol maximum a minimálbér 1,6-szorosát keresik.

A köztársasági elnök jelezte, hogy a nyugdíjreformot nem adta fel, de elismerte, hogy a járvány után más módon érdemes azt folytatni. Kizárta annak a lehetőségét, hogy a várható gazdasági válság miatt adóemeléshez folyamodik a kormány. A vállalatokat ugyanakkor "visszafogottságra" kérte az osztalékokat illetően.

"Ha erőfeszítést kérünk az alkalmazottaktól, a részvényeseknek is muszáj erőfeszítéseket tenni" - mondta.

Emmanuel Macron jelezte: azt szeretné, ha az éghajlatváltozás elleni küzdelem fogalma minél hamarabb bekerülne a francia alkotmányba, ahogy azt az általa létrehozott úgynevezett polgári klímakonvenció 150 tagja javasolta, és azt is elmondta, hogy a francia kormány egy nagy energetikai felújítási programot indít az iskolákban és az idősotthonokban.