A brazíliai Amazonas állam fővárosában, Manausban kialakult súlyos járványhelyzet miatt nyomás alá került tárcavezető meghallgatásán a brazil szenátusban arról próbálta biztosítani a képviselőket, hogy a fertőzöttek számának utóbbi hónapokban tapasztalt váratlan megugrása ellenére ellenőrzés alatt tartják a helyzetet.

Azt mondta, az oltás szempontjából szóba jövő lakosság felét júniusig tervezik immunizálni, a másik felét pedig az év végéig. Ugyanakkor az ország eddig a lakosság alig felének tudott vakcinát lekötni.

Brazília három hete indította meg az oltási kampányát a Sinovac kínai és az AstraZeneca brit cégek vakcináival. Pazuello nem tért ki arra, hogyan mérték fel az említett oltóanyagok hatékonyságát a manausi vírusvariációval szemben.

"Hála Istennek, az elemzések alapján egyértelmű értesüléseink vannak arról, hogy a vakcinák hatnak ezen variáns ellen" - jelentette ki Pazuello. "Ennek ellenére jóval fertőzőbb. Vizsgálataink szerint háromszor annyira fertőző".

A brazil egészségügyi minisztérium, amely nem tett közzé információt a tárcavezető által hivatkozott elemzésekről, eddig nem reagált megkeresésekre.

A koronavírusnak már 236 201 halálos áldozata van a több mint 210 millió lakosú országban, ami a második legnagyobb halálozási szám a világon az Egyesült Államok után. A regisztrált fertőzöttek számát tekintve Brazília 9,6 millióval a harmadik az Egyesült Államok és India után - írta az MTI nyomán az atv.hu.