Koronavírus: már nyáron kipróbálhatják a lehetséges új ellenszert

Megvan az új típusú koronavírus kezelésének lehetséges ellenszere - állította Jakob Glanville, egy kaliforniai immunológiai laboratórium alapítója és elnök-vezérigazgatója a Fox televíziónak adott interjújában az MTI szerint.
Szepesi Anita, 2020. április 4. szombat, 21:53
Fotó: Getty Images

Az interjúban Glanville kifejtette, hogy a laboratóriumban olyan semlegesítő antitesteket állítottak elő, amelyek képesek blokkolni a vírust. "Egy sor szuperhatékony antitestet fejlesztettünk ki, amely blokkolja a vírus felületén lévő tüskéket, így a vírus elveszíti fertőzőképességét" - fogalmazott az immunológus.

A "tüskék" azok a korona alakú kinövések, amelyek a vírus felületén helyezkednek el és a szakértők szerint a vírus ezekkel hatol be az egészséges sejtekbe. A nevét is ezekről a korona alakú "csápokról" kapta.

Glanville doktor azt is elmondta, hogy az Ebola-járvány idején szintén antitestekkel sikerült gátat vetni a betegségnek. Álláspontja szerint az antitest-kezelés fordította meg az Ebola terjedését. "Az Ebola korábban halálos ítéletet jelentett, a betegségben szenvedők halálozási aránya 50 százalékos volt. Majd amikor a megfelelő semlegesítő antitest-terápia megszületett, a páciensek 94 százaléka meggyógyult" - fogalmazott. Hozzáfűzte, hogy "az Ebola veszedelmes válságból kezelhető betegséggé változott".

Már nyáron ki lehet próbálni embereken

Az orvos - akinek egyébként számítógépes mérnöki végzettsége is van - kifejtette: sok esetben az antitestekkel történő kezelés hatékonyabb, mint a vakcina, mert a vakcinának 6-8 hétre van szüksége a védettség kialakításához, míg az antitest félórán belül hatni kezd. Példaként a légúti óriássejtes vírus (RSV) által okozott betegségek vagy a veszettség kezelését hozta fel. Leszögezte: "gyorsabban lehet antitestet kifejleszteni, mint vakcinát".

Közölte: reményei szerint az új antitest-kezelést már a nyáron ki lehet próbálni embereken is.

Glanville és munkatársai az eddigi kutatási anyagot átadják az amerikai hadseregnek, a Gates Alapítvány egyik vállalkozásának és néhány magánlaboratóriumnak. Ezek valamennyien tesztelik majd a kifejlesztett antitest hatékonyságát. Az orvos-mérnök Glanville augusztus végére ígérte a terápia forgalomba hozatalát.

Változnak a vélemények

Közben Donald Trump amerikai elnök szombat délután a Twitteren újra közölte John Solomon oknyomozó újságíró információit. Ezek szerint Michigan is változtatott eddigi álláspontján és kérte a malária-ellenes szer szállítását a szövetségi kormányzattól. "A héten Nevada után a második demokrata párti kormányzó változtatott a véleményén" - olvasható a mikroblogban.

A nemcsak malária, hanem olyan autoimmun betegségek, mint a lupusz vagy a reumatoid artritisz kezelésére is alkalmazott klorokin és hidroxiklorokin hatékonyságát vitatják, de egyre több helyen vetették be az Egyesült Államokban a koronavírus ellen. Az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA) a héten engedélyezte is a kórházi alkalmazását. New Yorkban és New Jerseyben használják is, és más gyógyszerekkel együtt alkalmazva hatékonynak mutatkozik.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Koronat_Orsosra_Mozgalom_2, 2020.04.04 23:00

@Katalin Kormos: bizony úgy van! Bill Gates és Soros szabadította az emberiségre a koronavírust, és előtte Vuhanban modellezték az egészet!

Jeremy Corbyn's brother Piers claims Bill Gates and George Soros are behind coronavirus in bid to cull world's population with poisoned antidote

https://www.dailymail.co.uk/news/article-8117325/Jeremy-Corbyns-brother-Piers-claims-Bill-Gates-George-Soros-coronavirus.html

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Katalin Kormos, 2020.04.04 22:48

A Bill és Melinda Gates alapítványa által is finanszírozott Event-201 tudóskonferencia idején (2019. október 18-án), amikor előre szimulálták a covid-19 járvány és a pandémia lefolyását, már készen állt az ellenanyag (antitest) a SARS-CoV-2 vírus ellen.
Aki nem hiszi, menjen fel a You Tube-ra, és nézze meg (EVENT-201).
Csak szóltam.

Egy világméretű átveréssel állunk szemben. Ez a helyzet.....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html