Koronavírus: itt az első kínai vakcinaszabadalom

A múlt héten megkapta a szabadalmat az első kínai koronavírus-vakcina. A gyártó cég részvényeiért sorban állnak a vevők.
Csernátony Csaba, 2020. augusztus 17. hétfő, 11:13
Fotó: Getty Images

Augusztus 11-én a kínai állam kiadta a CanSinónak az első kínai koronavírus-vakcina szabadalmát - írja az Index a Reuters híre alapján

Szaúd-Arábia augusztusban bejelentette, hogy megkezdi a CanSino Ad5-nCOV nevű oltóanyagának tesztelésének harmadik fázisát, és a gyógyszergyártó szerint ugyanerről tárgyalnak még Oroszországgal, Brazíliával és Chilével is.

A cég hongkongi részvényei 14 százalékot erősödtek hétfő reggelre, a sanghaji részvények pedig 6,6 százalékot.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK