Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Szerbiában a kormány elkezdi szépen fokozatosan visszafizettetni azt a száz eurót, amelyet minden nagykorú állampolgárnak kifizetett tavasszal, azzal az indokkal, hogy a koronavírus-járvány ideje alatt így segít az embereken - írta a vajdasági Szabad Magyar Szó. A drágulási hullám a tévé-előfizetés díjának felemelésével kezdődik annak ellenére, hogy Aleksandar Vucic államfő évekkel ezelőtt megígérte, hogy ezt a terhet eltörli. Tavaly 220-ról 255 dinárra emelték a tévé-előfizetést, 2021-ben pedig tovább növekszik majd ez az összeg. Ha a parlament megszavazza, akkor a 2021. január 1-jétől 299 dinárt (900 forint) lesz a tévé-előfizetési díj.

Az üzemanyagok ára literenként 2-4 dinárral kúszhat feljebb az olaj drágulása miatt, az áram 3,4 százalékkal kerülhet többe. Múlt héten jelentette be a szerb kormány, hogy a PCR-teszt 2021. január 1-től ötven százalékkal drágul, vagyis a jelenlegi hatezer dinár helyett a jövőben kilencezer dinárt (24 ezer forint) kell majd fizetni. Januárban a dohány és a cigaretta ára is emelkedik, méghozzá tíz dinárral dobozonként.

És ez még nem minden, mert nemcsak az állam emeli a díjakat, illetékeket, hanem a pénzintézetek is. A számlakezelés egyes bankokban márciustól 190 dinár lesz majd a jelenlegi 160 dinár helyett. Az, aki SMS-ben is kér értesítést a banki tranzakciókról, ezért a szolgáltatásért a jelenlegi 70 dinár helyett 100-at lesz kénytelen fizetni havonta. Aki elveszíti a kártyáját, annak márciustól nem 300, hanem 500 dinárt kell fizetnie, s egyes bankok az egyenleg ellenőrzést is megfizettetik majd: amiért eddig nem kellett semmit fizetni, az év harmadik hónapjától 40 dinárba kerül majd