Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Csütörtöktől kezdve Csehországban az alapszükségleti termékeket árusító boltokon kívül bezárják az összes üzletet és szolgáltatást - jelentette be Andrej Babis kormányfő az ülés utáni sajtótájékoztatón.

Korlátozzák a lakosság szabad mozgását is, kivételt képez a munkahelyre való eljutás, a szükséges bevásárlás és az egészségügyi központok felkeresése. Az új korlátozó intézkedések november elejéig maradnak érvényben.

Andrej Babis elnézést kért a lakosságtól és a vállalkozóktól az intézkedések okozta problémákért, de hangsúlyozta, hogy "a döntést a lakosság életének védelme érdekében" hozta meg a kormány - írta az MTI.

A kormányfő szerint ugyanis az eddigi óvintézkedések nem hozták meg a várt eredményt, a járvány gyorsan terjed, ezért radikális lépésekre volt szükség, mert különben a prognózisok szerint november elején összeomlik a cseh egészségügyi rendszer.

A fertőzés terjedési mutatója 1,37-1,47 között mozog - mondta Roman Prymula egészségügyi miniszter. A hatóságok korábban azt közölték, hogy a közéletet és a gazdasági életet korlátozó intézkedéseket akkor függesztik fel, ha ez a mutató 0,8-re csökken. A járvány tetőzése november 3-11. között várható - jelentette ki a miniszter. A hatóságok szerint a kórházak rövidesen rendkívüli nyomás alá kerülnek, ezért Prágában már épül egy tábori kórház 500 férőhellyel.

Az intenzív kezelésre alkalmas speciális kórházi ágyak számát sikerült 4800-ról 15 400-ra emelni, a kormány pedig további 2500 ilyen kórházi ágyat rendelt - jelentette be Babis. A kormányfő elmondása szerint Csehország külföldi segítséget is kért, és például az Egyesült Államokból rövidesen 28 orvos érkezik a cseh egészségügyi intézményekbe.

A legfrissebb adatok szerint az igazolt fertőzöttek száma már meghaladja a 113 ezret.

Pozitív lett a koronavírustesztje Jan Hamácek belügyminiszternek, az országos válságstáb elnökének is. Hamácek, aki valószínűleg Miroslav Toman mezőgazdasági minisztertől kapta meg a fertőzést, karanténba vonult, és otthon dolgozik. Toman vasárnap jelentette be, hogy pozitív lett a tesztje, és karanténban lesz tíz napig.

Az egészségügyi minisztérium honlapján szerda reggel közölt kimutatásból kiderül, hogy kedden 11 984 fertőzöttet igazoltak újonnan a laboratóriumi vizsgálatok, ami az eddigi legmagasabb szám. Bár az esetek többségében a fertőzés vagy a betegség lefolyása enyhe, a kórházakban kezeltek száma már meghaladja a négyezret, a súlyos esetek száma 634, közülük több mint háromszázan lélegeztetőgépre szorulnak. A halálos áldozatok száma 1619-re emelkedett.

Szerda reggeltől országszerte a köztereken és a gépkocsikban is kötelező a szájmaszk viselése. Ez alól kivétel, ha az utcán vagy az autóban kizárólag családtagok vannak együtt, illetve ha az emberek sportolnak. Zárt termekben, tömegközlekedési eszközökön a maszkok viselése már néhány hete kötelező.

Csehországban október eleje óta szükségállapot van érvényben. November elejéig zárva vannak az iskolák, a vendéglők, a klubok, és szüneteltetik a kulturális, valamint sportrendezvények megtartását is.