Határozottan javul a járványhelyzet Csehországban

Csehországban tovább lassult a koronavírus-járvány terjedése. Az egészségügyi minisztérium szombat reggeli kimutatása szerint pénteken 7357 új igazolt fertőzöttet vettek nyilvántartásba, ami 500-zal kevesebb, mint csütörtökön és 4200-al kevesebb, mint egy hete volt - írja az MTI.
Szász Péter, 2020. november 14. szombat, 13:20
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

Csökkent a kórházban kezeltek, a súlyos esetek és az elhalálozások napi száma is. A cseh kórházakban pénteken 7237 beteget kezeltek, amely mintegy hatszázzal kevesebb, mint az előző nap. A súlyos állapotban lévők száma 1100 körül van. A koronavírus szövődményeiben elhunytak száma 5926-ra emelkedett.

A járvány márciusi kezdete óra 454 ezer személy fertőződött meg Csehországban, közülük 316 ezer már meggyógyult. Jelenleg 132 ezer igazolt koronavírus-fertőzöttet tartanak nyilván a hatóságok.

Ladislav Dusek, az Egészségügyi Információk és Statisztikák Intézetének (ÚZIS) igazgatója péntek este bejelentette, hogy a járvány terjedési mutatója 0,7-0,8-ra csökkent, ami a helyzet javulásáról tanúskodik. Dusek ennek ellenére továbbra is szükségesnek tartja az óvintézkedések fenntartását, mert szerinte a járvány adatai még mindig veszélyesen magasak.

Az egészségügyi és az oktatási minisztériumok megállapodása alapján az általános iskolák első és második osztályos tanulói jövő szerdán visszatérnek az iskolapadokba. A szigorú óvintézkedések további lazítását a hatóságok mérlegelik, és a témát várhatóan a hétfői kormányülésen is napirendre tűzik.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

syriaalaeppo@gmail.com, 2020.11.14 13:34

Az európai fehér majmok képtelenek maszkot hordani. A majomház igazgatója ezért pár napra bezáratja őket a majomházba, hogy ott dobálják a majomszart. Addig összetakarítják a szétdobált majomszart az utcákon.
Csehországban eresztés lesz.
Nálunk zárják a majmokat.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html